Fölényes győzelem az első edzőmeccsen

A Debreceni Egyetem alakulata nem fukarkodott a gólokkal a cívisvárosi rangadón.

A DEAC futballistái hétfőn megkezdték a felkészülést, a hetet pedig a DVSC II elleni edzőmeccsel zárták. Sándor Tamás vezetőedző több próbajátékosnak is lehetőséget adott a Pallagon megrendezett találkozón.

Már az elején próbáltuk átvenni a kezdeményezést, többet birtokoltuk a labdát. A szünethez közeledve gólokban is megmutatkozott a fölényünk. Először Soltész János vette be az ellenfelünk kapuját, nem sokkal később Szabó Levente vágott be egy szabadrúgást, majd Jankelic Iván szép tekerése a jobb felsőben kötött ki.

A szünetben sorcserét hajtottunk végre, a gólgyártás pedig folytatódott. Előbb Varga Balázs passzából Horváth Tamás köszönt be, a végeredményt pedig Bökönyi Adrián állította be az 58. percben.

Együttesünk ilyen arányban is teljesen megérdemelt győzelmet aratott.

Edzőmeccs
DVSC II-DEAC 0-5 (0-3)
Gólszerzők: Soltész (31.), Szabó L. (37.), Jankelic (39.), Horváth T. (47.), Bözsönyi (58.)
A DEAC összeállítása: Ratku – Soltész, Ujvárosi, Aranyos – Jankelic, Sándor, Kónya, Rauf – Bereczki, Szabó L., Földi.
Csereként lépett pályára: Tóth, Végső, Lakatos, Papp F., Varga B., Gaczella, Bidzilya, Trencsényi, Tochukwu, Horváth T., Bökönyi, Mido Alrubaye. Vezetőedző: Sándor Tamás.