Fontos pontokat hullajtott a DASE

Nem sikerült megszorítani a második helyen álló Monostorpályit csapatunk, amely így kiszállt a bronzéremért vívott versenyfutásból.

Nagy lehetőség előtt állt a DASE, Kovács Miklós tanítványai tudták, ha hétvégén nyernek, két pontra megközelíthetik a harmadik helyen álló Hajdúsámsont, s tovább él a remény, hogy bronzéremmel zárják az idei bajnoki évet. Ez viszont nem tűnt könnyű feladatnak, ugyanis a dobogó második fokán álló Monostorpályi otthonából kellett volna elhozni az egységeket, s a házigazdának is kellettek a pontok ezüstérmük bebiztosításához.

Az első félidőben leginkább mezőnyben zajlott a játék, egyik fél sem tudott a másik fölé nőni. A mieink gépezete kissé akadozott, nem volt elég éles a csapat, ennek ellenére akadtak veszélyes támadások, ám a helyzeteket nem sikerült gólra váltani. A Monostorpályi előtt is adódtak lehetőségek, melyek közül Bojti Ádám egyet gólra váltott a 38. percben, így a hazaiak előnyből várhatták a második félidőt.

A szünet után is inkább a küzdelem dominált, mint a szép játék, az 54. percben ráadásul büntetőből ismét betaláltak a hazaiak, nem sokkal később pedig eldőlni látszott a mérkőzés, Kónya Márió volt eredményes. Csapatunk próbált visszajönni a meccsbe, de a játékból hiányzott az átütő erő, ennek ellenére zárkózhattunk volna, ám a lehetőségeket nem sikerült gólra váltani. Az utolsó percben azért összejött a szépítés, egy szöglet után Hamza Khan juttatta a labdát a hazai kapuba, ám ezzel csak kozmetikázták Kovács Miklós legényei a végeredményt. A 3–1-es vereség következménye, hogy csapatunk kiszállt a bronzéremért folytatott versenyfutásból.

Megyei I. osztály, 29. forduló

Monostorpályi–DASE 3–1 (1–0)

DASE: Kerekréti – Nagy B., Éder B. (Éles, 63.), Nagy L., Fényi, Csák (Hegedűs, 63.), Szabó J. (Dobos, 63.), Éder G. (Jihnjuk, 70.), Bucz (Győri, 63.), Siyabonga (Deák, 70.), Hamza

Vezetőedző: Kovács Miklós

Gólszerző: Hamza (90.)

Kovács Miklós: Gyenge napot fogtunk ki, nem játszottunk jól, bár a helyzetek alapján akár nyerhettünk volna, de ellenfelünk ma mentálisan erősebb volt és otthon tartotta a pontokat. Nem éreztem azt, hogy a játékosok olyan szinten tudták volna magukat felspannolni, ami egy ilyen meccshez szükséges. Jó páran nem tudták magukból kihozni a maximumot, s bár akkor is lehet nyerni, ha nem úgy megy a játék, mint az elvárható lenne, a Monostorpályi most jobban akarta a győzelmet.

Tudósított: KZT