Gólerős támadó érkezett Nyíregyházáról

Trencsényi Bence a futball mellett a tanulást sem szeretné elhanyagolni.

A DEAC elöljárói megállapodtak Trencsényi Bencével, így a Nyíregyházától távozó támadó klubunkban folytatja a karrierjét. A 20 esztendős futballista az előző idényben a Szpari második csapatában huszonnégy megye II-es összecsapáson tizenkilenc találatot termelt. Gólerősségét már a Tiszaújváros elleni edzőmeccsen is megtapasztaltuk, hiszen a 3-1-es győzelem során kétszer volt eredményes. Trencsényivel egy évre szóló szerződést kötöttünk.

“Elképzelhető, hogy a duplám is befolyásolta a szakmai stábot és a vezetőséget, bár az igazat megvallva egyik gólnál sem volt nehéz dolgom, gyakorlatilag csak be kellett passzolnom a labdát a kapuba. A felkészülést itt kezdtem el, de egy deréksérülés miatt néhány napot kihagytam, így lemaradtam az első két felkészülési találkozóról. A srácok kedvesen fogadtak, ebből kifolyólag a beilleszkedés nem okozott problémát, sőt, már néhány baráttal is gazdagodtam. A körülményekkel kapcsolatban szintén csak pozitív dolgokat tudok mondani, például a sérülésem során a SET-ben megtapasztalhattam, hogy milyen profi munka zajlik” – mutatott rá a fiatal labdarúgó, aki erősségei közé a gyorsaságát és a gólérzékenységét sorolja.

Gárdánknál már hagyománynak számít, hogy többen a sport mellett egyetemre is járnak. Ha minden jól alakul, Trencsényi Bence is ezt a tábort fogja erősíteni.

“A napokban hirdetik ki a ponthatárokat, abban bízom, hogy a Debreceni Egyetemen kereskedelem és marketing szakán folytathatom a tanulmányaimat. Fontosnak tartom a diploma megszerzését, hiszen sajnos bármikor jöhet egy nem várt sérülés, ami miatt jó, ha több lábon áll az ember. Nyilván a futball prioritást élvez, de szerintem össze lehet egyeztetni a sportot a tanulással” – hangsúlyozta Bence.

Augusztus elsején indul az új idény a harmadosztályban. Az eddigi edzőmeccsek alapján optimistán várja a startot új szerzeményünk.

“Még hibátlanok vagyunk az idei nyáron, ami bizakodásra adhat okot. A korábbi találkozók tapasztalatai alapján képesek lehetünk akár a feljutásra is, bár sok múlik azon, hogy milyen rajtot veszünk” – zárta mondandóját Trencsényi Bence.