GYÖNGYÖSÖN ZÁRJUK A HETET

A Debreceni Egyetem labdarúgói az MTK elleni kupameccset követően vasárnap a Gyöngyös otthonába látogatnak, a mérkőzés 13.30-kor kezdődik. A papírforma alapján Kondás Elemér együttese számít az összecsapás esélyesének, hiszen a DEAC a második helyen áll a táblázaton, míg a gyöngyösiek a 12. pozícióban állnak. Ennek ellenére Bárány Donát nem számít sétagaloppra.

Futballistáink szerdán elbúcsúztak a Magyar Kupától, az MTK 3-0-s győzelmet aratott a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban. Spitzmüller Istvánék a Gyöngyös elleni összecsapáson vigasztalódhatnak. Vetélytársunk hazai pályán eddig csak egyszer diadalmaskodott, négyszer pedig lógó orral hagyhatta el a játékteret, a Jászberény például 6-2-re, míg az ESMTK 4-1-re múlta felül Varga Attila tanítványait. A DEAC elkapta a fonalat az utóbbi hetekben az NB III. Keleti csoportjában, amit igazol, hogy a gárda négy meccs óta veretlen a pontvadászatban.

“Nagy hibát követnénk el, ha lebecsülnénk a Gyöngyöst. Úgy tapasztaltam, hogy a harmadosztályban gyakorlatilag bárki megverhet bárkit. Nagy kérdés, hogy az MTK elleni kupameccs mennyit vett ki belőlünk. Az összecsapást követő napot megkaptuk pihenésre, remélem ennyi idő elég volt a regenerálódásra” – kezdte mondandóját Bárány Donát, aki górcső alá vette a kupabúcsút is. “Az első húsz percben főleg a fővárosiak domináltak, de ezt követően felvettük a ritmust. A második játékrész elején sajnos elhibáztunk egy nagy helyzetet. A folytatásban az MTK kihasználta a hibáinkat. Nyilván senki sem örült a vereségnek, de jóval csalódottabbak lennénk, ha a Füzesgyarmat múlt volna felül bennünket” – mutatott rá gólerős csatárunk.

Bárány ebben az idényben 11 alkalommal vette be a vetélytársak kapuját az NB III.-ban. Érdekesség, hogy az összes találatát hazai pályán szerezte.

“Nyilván örülnék, ha idegenben is megkezdeném a gólgyártást, de a legfontosabb a csapat sikeres szereplése” – jelentette ki Bárány.

A megye I.-ben a DEAC II. és a DASE is idegenben lép pályára. Előbbi együttes az éllovas hajdúszoboszlóiakat próbálja meglepni, míg utóbbi alakulatra a harmadik helyen tanyázó Monostorpályi vár.

NB III. Keleti csoport – 13. forduló
Gyöngyösi AK-DEAC
2019. 11. 03. (vasárnap) 13:30, Gyöngyösi Kömlei Károly Sporttelep

Megye I. – 13. forduló
Magyar Mélyépítő-HSE-DEAC II.
2019. 11. 02. (szombat) 13:30, Hajdúszoboszlói Sportpálya

Monostorpályi SE-DASE
2019. 11. 02. (szombat) 13:30, Monostorpályi Sportpálya