Győztes meccsel zárta pályafutását Korhut Mihály

Utoljára láthatta a pályán a közönség a korábbi válogatottat, akit méltóképpen búcsúztatott el klubunk profi karrierje végén.

Különleges miliő lengte át a DEAC szerda délutáni felkészülési mérkőzését, hiszen a Tiszaújváros elleni összecsapáson búcsúztatták el a Debreceni Egyetem gárdájából visszavonuló egykori válogatott Korhut Mihályt.

A hátvéd 14 éves koráig a Tiszaújváros Football Club korosztályos csapataiban nevelkedett, az utolsó éveit pedig a DEAC-ban töltötte, így igazán álomszerű volt a búcsú.

Több ismert személy is a Dóczy utcai sportcampuson tekintette meg a derbit, többek között Kondás Elemér, Bernáth Csaba és Dajan Simac is ott ült a lelátón. Sőt, a szpíker szerepét Horti Gábor vállalta, illetve a Trollfocitól is jöttek a találkozóra.

A vendégek szereztek vezetést Batta révén a 8. percben, de hamar jött az egyenlítés, Rauf távoli lövése talált utat magának, 1-1. A második félidő kezdetén nagy taps közepette lépett pályára a főszereplő, aki kis híján rögtön előnybe is lőtte az övéit. A 62. minutumban aztán Tar Kristóf megmozdulása után már 2-1 volt a Debrecennek, majd jött Kun Ákos, aki 3-1-re módosította az állást. Kezdett gálamérkőzés jelleget ölteni a derbi, ugyanis a 67. percben már 4-1-re ment a DEAC, Tóth Dániel is betalált. A folytatásban már nem változott az eredmény, második edzőmeccsét 4-1-re húzta be Urbin Péter alakulata.

A lefújás után több videót is levetítettek a visszavonuló labdarúgót meglepve: a DVSC is küldött neki egy összefoglalót, illetve korábbi magyar, görög és izraeli csapattársai is kedves szavakkal köszöntötték. A DEAC egy gólösszefoglalót állított össze a tiszteletére.

A két csapat sorfalat állt Korhut Mihálynak, akit a Tiszaújváros és a DEAC is köszöntött. A hátvéd utolsó labdaérintéseit természetesen a családja is a helyszínen tekintette meg, keresztapukája, Korhut János egy különleges ajándékkal készült a számára, egy arany színű FIFA labdával lepte meg. Ám itt még nem volt vége a meglepetések sorának, a Teniszkében ezentúl a Korhut Mihály Sarok is várja a sportrajongókat.

Végezetül csapattársai a magasba dobálták az ünnepeltet, aki egy igazán sikeres pályafutást tudhat maga mögött.

 

Edzőmérkőzés

DEAC-FC Tiszaújváros 4-1 (1-1)

DEAC: Ratku – Rauf, Vincze, Ujvárosi, Herczku – Papp G., Soltész, Tomola, Kelemen – Tochukwu, Bárány

Cserék: Kovács M. – kapus, illetve Kun, Lakatos, Jankelic, Korhut, Kovács, Török, Sándor, Tóth, Tar

Gól: Rauf (12.), Tar (62.), Kun (65.), Tóth (67.), illetve Batta (8.)

 

Fotók: Szolnoki László