Hajrágóllal maradt alul a kis DEAC

Katona László együttese nagy csatában egygólos vereséget szenvedett a Sárrétudvaritól a megyei I. osztály 22. fordulójában.

Négymeccses győzelmi sorozattal a háta mögött várhatta a szombat délutáni, Sárrétudvari elleni bajnokit második számú felnőttcsapatunk, Katona László együttese legutóbb idegenben gurított hatot a Püspökladánynak. Abban már előzetesen biztosak lehettünk, hogy ezúttal jóval nehezebb dolgunk lesz, a sárrétieket ugyanis ősszel kétgólos hátrányból fordítva, nagy csatában múltuk felül, ellenlábasunk pedig azóta bizonyította, hogy az élcsapatok dolgát is képes megnehezíteni, legutóbb például gól nélküli döntetlent játszott a második Monostorpályival.

A játék képe alapján benne volt a pakliban, hogy ezúttal sem lesz góleső, ugyanis az első negyedórában főként a mezőnyben járt a labda, a kapuk nem forogtak veszélyben. A játékrész feléhez érve aztán szinte a semmiből vezetést szerzett a Sárrétudvari, Hermann Dénes szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest pedig Vass Ádám higgadtan gólra váltotta. Szerencsére a válaszra sem kellett sokat várni, tíz percre rá Hermannt buktatták, a játékvezető a túloldalon is befújta a büntetőt, amelyet Papp G. Benedek értékesített. A szünet előtt két nagy helyzet is adódott csapatunk előtt, de újabb gól már nem esett az első félidőben.

Sokáig a másodikban sem, pedig a mieink továbbra is többet birtokolták a labdát és veszélyesebben futballoztak, mint a vendégek, akik főként pontrúgások után tudtak veszélyt teremteni a debreceni kapu előterében. Sajnos a helyzetek kimaradtak, az átütőerő hiányzott a kis DEAC játékából, s ahogyan lenni szokott ilyenkor, a hajrában érkezett a csattanó, egy visszagurított szabadrúgást Tóth Norbert Kovács Dávid lábai között lőtt a hálóba. Második számú csapatunk négy győztes meccs után ezúttal 2–1-es vereséget szenvedett a Sárrétudvaritól, a mieink egy hét múlva, a Hajdúnánás ellen javíthatnak.

Megyei I. osztály, 22. forduló

DEAC II–Sárrétudvari KSE 1–2 (1–1)

DEAC II: Kovács D. – Áros (Kertész B., 60.), Váradi, Karikás (Sidibe, 80.), Hermann, Papp G., Orbán A. (Sütő, 64.), Patócs (Kemecsei, 75.), Katona Z., Balogh Á. (Varga B., 60.), Juhász B.

Edző: Katona László

Gólszerző: Papp G. (35. – 11-esből)

Katona László: Legalább az egy pontra rászolgáltunk volna a látottak alapján, de a mutatott játék kapcsán maradt bennem hiányérzet. Tompán kezdtük a mérkőzést, de igazán nagy helyzetet az ellenfél sem tudott kialakítani, egy felesleges tizenegyessel szereztek vezetést. Szintén büntetőből sikerült egyenlítenünk, majd az első félidő végén ziccereket hibáztunk. A fordulás után főként mi domináltunk, a Sárrétudvari elsősorban pontrúgások után veszélyeztetett, mégis a hajrában a vendégek szerezték meg a vezetést, erre pedig már nem volt válaszunk.