Idegenben javíthatunk

A vármegyei első osztály következő fordulójában a Sárréti otthonában folytatja az őszi sorozatot második számú alakulatunk.

Az Egyek elleni győzelmet nem követte újabb siker, fiókcsapatunk előző héten háromgólos vereséget szenvedett a Nyíradonytól. „Hibába birtokoltuk a labdát, nem tudtunk helyzetbe kerülni, ellenfelünk kontrái voltak hatékonyak. Csalódott vagyok, a mai teljesítményünk messze elmaradt a várttól, a Nyíradony jobban akarta a győzelmet, megérdemelten gyűjtötte be a három pontot” – fogalmazott a mérkőzés után a csapat megbízott edzője, Balla Imre.

A következő fordulóban idegenben javíthatunk, amely játéknapon a Sárrétudvariban lépünk pályára. A zöld-fehérek szintén vereséggel zárták az előző hetet, meglepetésre pont nélkül tértek haza Kabáról és a 8. helyről várhatják a következő párharcot.

Az előző szezonban mindkét meccsen alulmaradtunk a Sárrétivel szemben, van tehát miért törlesztenünk a tavalyi ezüstérmesnek. Sűrű a mezőny második fele, 10. helyen álló csapatunk csak három pontra van az utolsó előtti Hajdúböszörménytől. Kellenek tehát az egységek, hogy kicsit elléphessünk az üldözőktől.

Vármegyei I. osztályú felnőtt 11. forduló

Sárréti DSK – DEAC-II

10.19. 13:30      Sárrétudvari Sporttelep, centerpálya