Igazi csapatmunkával győztük le a Soroksárt

Nikitscher Tamás azt az örömteli tényt is kiemelte, hogy a Debreceni Egyetem együttese most megúszta a meccs végét kapott gól nélkül.

Végre fordult a kocka: a DEAC szervezett futballjának hála 1-0-ra verte a Soroksárt, így negyedik diadalát ünnepelhette az NB II-ben vasárnap délután. A 27 esztendős Tóth Dániel pályafutása során először kezdett másodosztályú bajnokin, de szerencsére egyáltalán nem érződött rajta a lámpaláz, sőt, szép védéseivel támaszt adott az egész csapatnak. A mindent eldöntő gól pedig Nikitscher Tamás nevéhez fűződik: a középpályás a második félidő derekán köszönt be.

“Nagyon harcos mérkőzésen vagyunk túl, igazi csapatmunkával tudtuk megszerezni a három pontot. Úgy mentünk ki a pályára, hogy meg akarjuk nyerni a találkozót, ez a cél lebegett a szemünk előtt. Annak is örülhetünk, hogy ezúttal a hajrában nem kaptunk gólt. Azok a bajnokik, amelyeken a végén szenvedtünk vereséget, még nagyobb koncentrációra sarkallt bennünket. Egy pillanatra sem hagyott ki senkinek a figyelme, ennek köszönhetően az egyéni hibák is elmaradtak. A hajrában ugyan néhány helyzetet elrontottunk, de nem kesergünk, hiszen most csak a győzelem számít” – összegzett a lefújás után Nikitscher.

A 21 éves futballista számára jelentős mérföldkő lehet a hétvégi összecsapás, hiszen első alkalommal köszönt be az NB II-ben. A találatáról elmondta, a szögletnél több esélyt látott arra, hogy a lecsorgó labda után tudja bevenni a soroksári kaput. Hozzátette, szerencsére odapattant elé a játékszer, a lehetőséggel pedig élni tudott.

A 2020-as esztendő utolsó fordulójában a DVSC-vel csapunk össze a Nagyerdei Stadionban. A papírforma alapján a Loki számít a cívisvárosi derbi favoritjának, de Nikitscher reménykedik egy szép eredményben.

“Bízom benne, hogy egy ki-ki meccsre leszünk képesek vasárnap. Ha ez megvalósul, akkor szerintem bármi megtörténhet” – zárta mondandóját Nikitscher Tamás, akit a piros-fehérek adtak kölcsön klubunknak erre a szezonra.

Fotók: Derencsényi István