Jó hangulatban telt az első edzés

A Debreceni Egyetem labdarúgói a hétfői felmérések után kedden a Dóczy József utcai sportkomplexumban vágtak bele a felkészülésbe. Balogh Pál vezetőedző elégedett volt a foglalkozás után, hiszen a másodosztályra hangoló játékosok jó benyomást tettek rá.

A hírek szerint augusztus másodikán kezdődik az új idény a másodosztályban. Futballistáinknak hat hetük van arra, hogy minél jobb formába lendüljenek. Az előző héten dőlt el, hogy Balogh Pál irányítja a DEAC-ot az NB II-ben. A tréner először vezényelhetett edzést a tanítványainak.

“Pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam a foglalkozás során. Mindenki odatette magát, és jó teljesítményt nyújtott. Azt éreztem a fiúkon, hogy nagyon várták már az első tréninget. A keret összes tagja tisztában van azzal, hogy milyen lehetőség előtt áll, és átérzi ennek a súlyát. Jelenleg az alap-állóképesség fejlesztése a legfontosabb feladat. Ezen a héten napi egy edzés szerepel a programban, a hétvégén pedig lazíthatnak a srácok. Fontos lesz a pihenő, ugyanis a jelek szerint decemberig eléggé zsúfolt lesz a menetrend” – mutatott rá Balogh Pál.

A felkészülési mérkőzésekkel kapcsolatban kiderült, hogy javában zajlanak az egyeztetések a leendő ellenfelekkel. Az már biztosnak tűnik, hogy Sigér Ákosék július negyedikén vívják az első edzőmeccsüket.

A DEAC tagjaira egyhetes edzőtábor is vár Mádon. Balogh Pál szerint ez az időszak azért is hasznos lesz, mert a kohézió kialakulhat, illetve még jobban megismerheti a labdarúgókat.

Fotók: Derencsényi István

A keddi edzésről készült képeket itt lehet megtekinteni.