Kesergés helyett bizonyítási vágy

Belényesi Csaba abban reménykedik, hogy a Debreceni Egyetem csapata végre kapott gól nélkül zárja a találkozóját.

Két mérkőzés választja el az NB II-es együtteseket a téli pihenőtől. A sereghajtó DEAC futballistái Mikulás napján három ponttal lephetik meg a szurkolókat, ehhez a Soroksárt kellene legyőzniük, bár ez egyáltalán nem ígérkezik egyszerű feladatnak. A Sori ebben az idényben is masszív középcsapatnak számít, jelenleg a hetedik pozíciót birtokolja huszonkilenc pontjának köszönhetően. A sárga-feketék kulcsembere Lovrencsics Balázs, aki tizenkét találatának köszönhetően Priskin Tamással egyetemben a második helyen áll a góllövőlistán.

Csapatunkat az első fordulóban egy hajszál választotta el a pontszerzéstől, de Pászka Lóránd a 86. percben bevette Szabados kapuját, így a soroksáriak örülhettek.

“Az augusztusi mérkőzésen a stabil védekezésre alapoztuk a taktikánkat, a labdaszerzések után pedig gyors támadásokat próbáltunk vezetni. Fájó, hogy a végén egy szerencsétlen találat miatt elúszott a döntetlen” – kezdte a beszélgetést egy kis “múltidézéssel” Belényesi Csaba. “Arra számítok, hogy hétvégén egy brusztolós találkozó vár ránk, amit sok párharc fog jellemezni. Tudjuk, hogy a Soroksár főleg a sok passzon alapuló futballt favorizálja, emellett gyors játékosokkal rendelkezik. Örülnék, ha végre megóvnánk a kapunkat a góltól, ha ez sikerülne, nagyon rosszul már nem jönnénk ki a meccsből” – hangsúlyozta a hátvéd.

A Soroksár kispadjára nem ülhet le Lipcsei Péter, hiszen az MLSZ Fegyelmi Bizottsága két mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta. Az edző hiánya mekkora hátrányt jelenthet a vendégeknek?

“Akadnak olyan szituációk, amikre azonnal kell reagálni, ebből a szempontból biztosan hiányozni fog. Bár abban biztos vagyok, hogy a legfontosabb információkat megkapják a játékosok az összecsapás előtt” – mutatott rá Belényesi.

A DEAC az utóbbi hetekben többször is a szimpatikus vesztes szerepében tetszelgett. Legutóbb a Budaörs a kilencvenedik minutumban állította be a 2-3-as végeredményt, de a kaposvári és a pécsi vereség egyaránt keserű pirula volt.

“Sokat beszélgettünk arról, hogy az utóbbi időben miért a végjátékok során maradunk alul. Több oka is van ennek, de nem szabad keseregnünk, túl kell lépnünk a történteken. Ennek a periódusnak az egyik legfontosabb tanulsága az, hogy egy pillanatra sem hagyhat ki a koncentrációnk. Nagyon várjuk a vasárnapi bajnokit, ég bennünk a bizonyítási vágy, meg akarjuk mutatni, hogy többre vagyunk képesek. Jó lenne, ha a győzelem ízét újra megérezhetnénk” – zárta mondandóját Belényesi Csaba.

A DEAC-Soroksár összecsapást a Debreceni Televízió élőben közvetíti. Az érdeklődők a DTV weboldalán, valamint a Médiacentrum Debrecen alkalmazásán keresztül is nyomon követhetik az eseményeket.

Merkantil Bank Liga NB II 20. forduló
DEAC-Soroksár SC
2020. 12. 06. (vasárnap) 13:00, DEAC Sportcampus – zárt kapuk mögött

Fotók: Derencsényi István