Két fiatal labdarúgóval erősödött keretünk

Legutóbb Lisztes Bence és Kiss Bercel is Tiszafüreden játszott, ezentúl a DEAC sikereiért küzdenek majd.

A 21 éves kapus, Lisztes Bence korábban a DVSC Labdarúgó Akadémián nevelkedett, ahol utánpótláskorú játékosként szerepelt az országos bajnokságokban. A debreceni évek során technikailag és taktikailag is magas szintű képzést kapott, amely megalapozta felnőtt pályafutását. A Tiszafüredi VSE-hez igazolva már az NB III-ban is rendszeresen kerettag lett, és fokozatosan egyre több lehetőséget kapott a felnőttcsapatban. Fiatal játékosként a fejlődés, a stabil teljesítmény és a rutinszerzés jelenti számára a legfontosabb célokat. A 2023/24-es szezon óta szerepelt Füreden, ahol a tavalyi pontvadászatban 20 alkalommal volt kezdő.

A 18 éves Kiss Bercel szintén a DVSC utánpótlásában nevelkedett, az országos kiemelt utánpótlás-bajnokságban szerepelt, ahol a 2024/25-ös idényben az U17-es csapat tagjaként 15 mérkőzésen lépett pályára. A 2025/26-os szezontól a Tiszafüredi VSE keretéhez csatlakozott, ahol már a felnőtt labdarúgásban is lehetőséget kapott az NB III Északkeleti csoportjában, tizenegyszer léphetett pályára kezdőként a bajnokságban. Jól mutatja a benne rejlő fejlődési potenciált, hogy fiatal kora ellenére bekerült a felnőttcsapat keretébe. Kiss Bercel elsősorban középső védőként szerepel, erősségei közé tartozik a fegyelmezett védekezés, a jó helyezkedés és a munkabírás.

Az NB III Északkeleti csoportjában szereplő DEAC és a Tiszafüred épp egymás ellen kezdi a 2026/27-es kiírást, vasárnap 17.30-tól a Lipcsey Elemér Sporttelepen feszülnek egymásnak a felek. Tavaly mindkét együttes kiválóan szerepelt, a fekete-fehérek végül 61 ponttal a tabella harmadik helyén zártak, a fürediek 56 egységgel a negyedikek lettek.

 

A képen a DEAC két új igazolása, Lisztes Bence (balra) és Kiss Bercel