KÉTGÓLOS HÁTRÁNYBÓL ÁLLTUNK FEL

A Debreceni Egyetem futballistái városi rangadót vívtak vasárnap délután a DVSC második csapata ellen. A Nagyerdei Stadionban megrendezett találkozó első félidejében a hazaiak két gólt is szereztek, de szerencsére a szünet után fordítani tudtunk. Sidibe Ibrahima a 92. percben szerezte meg a győztes találatunkat.

A kis Loki várt a DEAC-ra az NB III. Keleti csoportjának 15. fordulójában. Az ellenfél kezdőcsapatában Kerekes Krisztián is szerepelt, a 21 éves futballista az előző szezonban még együttesünket erősítette. A városi derbi első góljára 28 percet kellett várni, ekkor Belényesi Csaba szerezte meg a vezetést a hazaiaknak egy szöglet után. A folytatásban Papp Ferenc fejelt össze Kónyával, rutinos védőnk a második játékrészben nem is tudott kifutni a pályára. A ráadásban egy újabb sarokrúgást követően duplázta meg az előnyét a DVSC, ezúttal Kerekes köszönt be.

A második félidőt kettős cserével indítottuk, Papp és Nagy Zoltán helyét Soltész János és Kertész Tamás vette át. Bévárdi és Gyönyörű dönthette volna el az összecsapást, ám Szabados mindkét alkalommal bravúrral hárított. A hetvenedik percben Bárány Donát szépített, gólerős futballistánk kicsit később egy jobb oldalról érkező beadás után egalizált. A ráadásban Sidibe használta ki, hogy Kovács rosszul mozdult ki a kapujából, így a DEAC fordítani tudott. A 3-2-es diadalunknak köszönhetően őrizzük a második helyünket a táblázaton, Kondás Elemér legénysége jövő héten a Putnok otthonában vizitál.

“Örülök, hogy duplázni tudtam. A szünetben megbeszéltük, hogy a hátrány ellenére próbáljuk meg motiváltan folytatni a küzdelmet. Izgatottan vártam ezt az összecsapást, hiszen a barátaim ellen játszhattam” – vélekedett a duplázó Bárány Donát.

“Az őszi szezon leggyengébb első félidejét produkáltuk. Nyilván ehhez az is kellett, hogy a hazaiak kiválóan futballoztak, a szögleteik és a szabadrúgásaik nagy veszélyt rejtettek magukban. A győzelemhez az is kellett, hogy a fiúkat töretlen akarás jellemezte. A szünetben kettőt cseréltünk, az egyik kényszerű, a másik pedig taktikai jellegű módosítás volt. Idén még két mérkőzést játszunk, ezeket is szeretnénk sikerrel venni azért, hogy tapadjunk a Füzesgyarmatra” – nyilatkozta Kondás Elemér.

A megye I.-ben a DEAC II. gólgazdag találkozón fektette két vállra a sereghajtó Hajdúsámsont, míg a DASE 4-2-es vereséget szenvedett a Hajdúböszörmény ellen.

NB III. Keleti csoport 15. forduló
DVSC II.-DEAC 2-3 (2-0)
gólszerző: Belényesi (28.), Kerekes (45+1.), ill. Bárány (70., 72.), Sidibe (92.)

Megye I., 15. forduló
DASE-Hajdúböszörményi TE 2-4 (0-1)
gólszerző: Reszler (64.), Hegedűs (84.), ill. Oláh (19., 52.), Tóth (59.), Mihalik (62.)

Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E.-DEAC II. 3-4 (2-2)
gólszerző: Szabó B. (4., 29., 68.), ill. Lakatos (11.), Sütő (17.), Szarka (67.), Csák (73.)