Kiváló teszt lesz a kupameccs

A DEAC labdarúgói a másodosztályú Kozármislenyt fogadják szombaton délután.

Szünet lesz a nemzeti futballbajnokságokban a hétvégén hazánkban, ugyanis a MOL Magyar Kupa 3. fordulóját rendezik meg. Az NB III-as DEAC a másodosztályú HR-Rent Kozármislennyel csap össze hazai pályán szombaton 15 órakor. A vendégek jó formában vannak, ugyanis hét kört követően a harmadik helyen állnak a pontvadászatban, az egyetemisták pedig a negyedikek az Északkeleti csoportban.

– A heti ritmusunkat annyira nem befolyásolta, hogy szombaton egy osztállyal feljebb szereplő ellenfél érkezik hozzánk. Dolgoztunk becsülettel, igyekeztünk a kisebb-nagyobb sérüléseket orvosolni és persze, videóztunk is, hogy minél jobban megismerjük az ellenfelet. Illetve azt gyakoroltuk, mivel lehetünk eredményesek a Kozármisleny ellen – nyilatkozta vezetőedzőnk, Urbin Péter.

A szakember arról is beszélt, milyen gárda érkezik a Dóczy utcai Sportcampusra.

– Támadó felfogású együttes az MK-riválisunk, stabil gárda, gyors játékosokkal rendelkezik, s nagyon sok kapura lövéssel operálnak. Kiváló náluk a csapategység, és a gyorsaságukra alapoznak főként. Hátul stabilak, fizikálisan is rendben vannak, vagyis jó alakulattal találkozunk. Szeretnénk meglepetést okozni, és továbbjutni. A srácoknak elmondtam, hogy ez kiváló teszt lesz, ha valamikor mi is szeretnénk magasabb szinten szerepelni. Most lemérhetjük, hogy miben vagyunk még lemaradva, mely téren kell fejlődnünk. Megmutathatjuk az értékeinket, hiszen vannak olyan labdarúgóink, akik szeretnének magasabb szinten is szerepelni a jövőben. Bízom benne, hogy sikerrel járhatunk – mondta a szakvezető.

MOL Magyar Kupa, 3. forduló
DEAC–HR-Rent Kozármisleny
2023. 09. 16. (szombat) 15:00, Debrecen, Dóczy utcai Sportcampus