Korhut Mihály: Formálódik a gárda

A DEAC futballistája örül annak, hogy még nem kaptak gólt az edzőmeccseken.

Mint arról beszámoltunk, a DEAC NB III-as futballcsapata 1–0-ra legyőzte idegenben a Tiszaújváros együttesét. A felkészülési összecsapás egyetlen gólját a Tiszaújvárosból elszármazott Korhut Mihály szerezte.

– Játszottunk már velük az elmúlt szezonban is, az volt az első meccsem a tiszaújvárosi centerpályán – fogalmazott a “próféta” a saját hazájában szerzett élményeiről. – Ahhoz képest, hogy edzőmeccs volt, viszonylag sok szurkoló előtt futballozhattunk. Az első félidőben még elviselhető volt a hőmérséklet, de a második játékrészben már nagyon melege volt mindkét csapatnak. Egyben voltunk, több helyzetünk is volt, a hazaiak pedig talán nem voltak annyira veszélyesek, mint arra törekedtek. Kezd formálódni a gárda, a Békéscsaba elen sem kaptunk gól, és az Újváros ellen sem: védekezésben sokat fejlődhetünk, de új rendszerben játszunk, ehhez hozzá kell szoknunk. Remélem, ez megvalósul majd, és akkor nem lesz problémánk. Két hét telt el, mióta alapozunk, a fájdalmasabb részén lassan túl is vagyunk, most már a frissítés időszaka következik. A jövő héten kezdődik a bajnokság, ott már topformában kell lennünk –mondta a válogatott balhátvédünk.