Következik az egri vár ostroma

Az Eger SE otthonában kellene visszatalálnia DEAC-nak a győztes ösvényre.

Zsinórban negyedik bajnoki mérkőzését vívja idegenben a DEAC az NB III Keleti csoportjában, s az előző három mérkőzés mérlege nem mondható túl jónak.
A szeptember 28-án, a Körösladány ellen aratott 3-1-es hazai sikert követően Putnokon 1-0-ra, majd a BVSC-Zugló otthonában 2-0-ra kapott ki Sándor Tamás együttese. A múlt héten már összejött a pontszerzés a hajdúszoboszlói 0-0 alkalmával, azonban szembetűnő, hogy három meccse nem szerzett gólt férfi csapatunk. Szerdán sem sikerólt a hálóba találnunk, akkor a DVSC nyert a Dóczy utcai sportcampuson 4-0-ra a Magyar Kupában.

Egyértelmű tehát, hogy a góllövés mostanában nem megy a fekete-fehéreknek, ezen változtatni leghamarabb szombaton 13 órától tudnak az Eger SE pályáján.
A házigazdák a húsz csapatos mezőnyben a 16. helyet foglalják el. Tizenhárom mérkőzésükből négyet nyertek meg, kettőn végeztek döntetlenre és hétszer szenvedtek vereséget. A legutóbbi öt bajnokijuk mérlege: 1-1-3, vagyis ezek során négy pontot gyűjtöttek a megszerezhető 15-ből.
A DEAC a rendkívül szoros élmezőnyben a negyedik helyen áll, másik három 22 pontos gárda társaságában, tehát nagyon fontos lenne győzelemmel hazatérni Egerből.
A csapatok egyébként augusztus 27-én már találkoztak, akkor a debreceni Magyar Kupa-találkozót az egyetemi alakulat nyerte 2-0-ra.

NB III Keleti csoport 14. forduló
Eger SE-DEAC
2022. 10. 22. (szombat) 13:00 Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion
Fotó: Derencsényi István