Közel jártak a pontszerzéshez női futballistáink

A DVSC-DEAC kiegyenlítette hátrányát, ám a Hatvan rúgott egy második gólt, amivel megnyerte a meccset.

Az FC Hatvan fogadta a DVSC-DEAC labdarúgóit a hétvégén az NB II Keleti csoportjának 13. fordulójában. A vendégek jól tartották magukat az első félidőben, ám az 52. percben hátrányba kerültek. Mindössze kilenc minutummal később egalizáltak a cívisek, amikor Hardon Rita volt eredményes. A pontszerzés azonban elmaradt, mert a 73. percben Gál Enikő talált be, s erre már nem maradt ereje válaszolnia a DVSC-DEAC alakulatának.

– Az első félidőben nagyon körülményesek fociztunk, szétszórt volt a játékunk, rengeteg egyéni hibát vétettünk. Egyszerűen nem tudtunk fellélegezni az ellenfél nyomása alól. A második félidőben már sokkal összeszedettebb játékot mutattunk, voltak nagyon jó meglátásaink, sajnos a helyzetkihasználásunkkal volt probléma. Hardon Rita góljával egyenlíteni tudtunk, ami nem tartott sokáig. Az utolsó negyedóra elején kaptunk egy nagyon buta gólt, ami sajnos nagyon szerencsétlen szituáció volt. Felemeljük a fejünket és készülünk tovább – nyilatkozta Krascsenics Csilla vezetőedző.

NB II Keleti csoport, 13. forduló
FC Hatvan- DVSC-DEAC 2-1 (0-0)
DVSC-DEAC: Kopjár – Jakab, Magyar, Kunkli (Farkas 46.), Szűcs, Hardon, Jakus, Kovács, Rózsa, Molnár (Veres 46.), Éles.
Gól: Baranyi (52.), Gál (73.), illetve Hardon (61.)