Közvetlen riválisunk ellen rajtolunk

Az NB III-as futballcsapatunk az Újpest II otthonában játszik a tavaszi első fordulóban.

A tabellán hatodik helyen álló, 26 egységet gyűjtött DEAC mögött csupán egyetlen ponttal és pozícióval helyet foglaló Újpest második gárdája ellen igyekeznek megszerezni a győzelmet az egyetemisták a harmadosztály Északkeleti csoportjának 18. fordulójában. Az idei első tétmeccsünket vasárnap 11 órakor rendezik meg a lila-fehérek otthonában.

A két együttes 2023/2024-es szezonban vívott első találkozóját augusztusban játszották le, akkor a cívisek 2–1-re győztek, Tochukwu, Korhut, illetve Mucsányi szerezték a gólokat.

– Készen állunk a vasárnapi mérkőzésre, úgy vélem, hogy mozgalmas találkozó elé nézünk, hiszen fiatal, elszánt gárda vár ránk. Az újpestiek nyílt sisakos játékot vezettek elő a bajnokság eddigi részében, ez abból is látszik, hogy mindössze egyetlen döntetlenjük van. Ami minket illet, muszáj túltenni magunkat a reggel hat órai induláson, és a legjobb formánkat fogjuk nyújtani a délelőtti meccsen. Nagyon bízom benne, hogy győzni tudunk Újpesten – nyilatkozta Urbin Péter, a DEAC vezetőedzője.

NB III Északkeleti csoport, 18. forduló

Újpest II–DEAC

vasárnap 11:00, Újpest Labdarúgó Sportcentruma