Magyar Kupa: a DVSC vár ránk

A Debreceni Egyetem alakulata a Lokit látja vendégül a legjobb 32 között.

A MOL Magyar Kupában a hétvégén megrendezték a harmadik fordulót, hétfőn pedig már a következő kör sorsolását is megtartották. Az M4 Sport stúdiójában az a Dragóner Attila húzta ki a csapatokat, aki játékosként a Ferencvárossal kétszer nyerte meg a sorozatot, míg jelenleg a Zalaegerszeg sportigazgatója.

A DEAC együttese a Lokit fogadhatja, az MLSZ tájékoztatása szerint a negyedik játéknap mérkőzéseit október 19-én rendezik meg. A továbbjutás ezúttal is egy találkozón fog eldőlni.

Sándor Tamás tanítványai a Salgótarján, az Eger és a Jászberény búcsúztatásával jutottak idáig, míg a DVSC vasárnap a Dabas elleni 1-0-s győzelemmel mutatkozott be az MK mostani szezonjában.

Érdekesség, hogy 2021 februárjában már találkoztunk a DVSC-vel a kupában, azt a meccset 2-1-re elveszítettük.

A 4. forduló párosítása:

DEAC (NB III)-Debreceni VSC
Iváncsa KSE (NB III.)-Ferencvárosi TC
MOL Fehérvár FC-Puskás Akadémia FC
Credobus Mosonmagyaróvár (NB II.)-Kisvárda Master Good
BTE Felsőzsolca (megyei I.)-MTK Budapest (NB II.)
Szombathelyi Haladás (NB II.)-Budapest Honvéd
Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II.)-ZTE FC
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II.)-Vasas FC
FC Nagykanizsa (NB III.)-Békéscsaba 1912 Előre (NB II.)
Balatonfüred (NB III.)-Paksi FC
FC Ajka (NB II.)-Újpest FC
Budafoki MTE (NB II.)-Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II.)
ESMTK (NB III.)-BFC Siófok (NB II.)
Nagyatádi FC (megyei I.)-Monor (NB III.)
ETO FC Győr (NB II.)-Kecskeméti TE
Nyergesújfalu SE (megyei I.)-Mezőkövesd Zsóry FC