Még semmi sincs veszve

A DEAC labdarúgócsapatának középpályása, Kundrák Norbert tevékeny részese volt a Szolnok elleni 2-0-s sikernek.

A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában, vasárnap délután hazai pályán fogadta a Debreceni Egyetem férfi labdarúgócsapata a kiváló formában lévő Szolnok együttesét. A gól nélküli első játékrész után a 70. percben Kundrák 22 méterről kiválóan találta el a labdát, ezzel megszerezve az előnyt, majd nem sokkal később egy szögletet követően Székely fejesével 2-0-s végeredményt állítottak be a debreceniek.

Az első találat szerzőjét, Kundrák Norbertet kérdeztük a mérkőzést követően.

– Hogyan értékeled a találkozón nyújtott teljesítményt?

– Úgy gondolom, hogy akarással, illetve csapatszellemmel eddig sem volt probléma. Az előző mérkőzéseken egyéni hibákból kaptunk gólokat, most az edzések során szerencsére sikerült ezeket kiküszöbölni, ez meg is látszódott a játékunkon.

– A győzelem után hogyan vélekedsz az előttetek álló fordulókról?

– Véleményem szerint még semmi sincs veszve, láttunk már a labdarúgásban csodákat, mi is erre törekszünk, hogy ezt megvalósítsuk. A teljes csapat nevében mondhatom, hogy a bennmaradás a célunk továbbra is.

–  Ez mindenképpen egy olyan győzelem, kapott gól nélküli eredménnyel, amelyből építkezhettek. Mi kellett ehhez a szervezett védekezéshez?

– A mester, Sándor Tamás egy nagyon jó taktikát talált ki a mai találkozóra, öt védővel álltunk fel és próbáltuk az ellenfelet kontrákból támadni, egyszer-kétszer tudtunk is ebből érvényesülni, ez volt a mérkőzés kulcsa.

Szentandrássy László