Megnyertük a városi rangadót!

Remek időben, kiváló hangulatú összecsapáson aratott nagyon fontos győzelmet csapatunk.

Különleges találkozót rendeztek szerdán a Dóczy utcai sportcampuson, hiszen rögtön az új szezon második fordulójában találkozott egymással az NB III. Északkeleti csoportjában szereplő két debreceni gárda, a DEAC és a DVSC II. A nyitányon mindkét társaság pont nélkül maradt, így várható volt, hogy a szokásosnál is nagyobb elszántsággal vetik bele magukat a derbibe.

Ráadásul számtalan ponton kapcsolódik egymáshoz a két klub, a rangadó így egyszerre volt barátságos találkozás és kőkemény csata. Az első negyedórában valamivel több helyzetet alakítottak ki a vendégek, a fekete-fehérek inkább kontrákkal operáltak. Aztán a 17. percben sarokrúgással jöhettek a hazaiak, Fekete Vince pedig védhetetlenül bólintotta a sarokba a labdát, 1-0.
A vezető gól jót tett Urbin Péter alakulatának, egyre több lehetőség adódott a Debreceni Egyetem gárdája előtt, de a pontos befejezés egyelőre váratott magára.

Az 50. percben egy védelmi hibát követően került helyzetbe a DEAC, Fekete Vince vihette egy az egyben a labdát a kapussal szemben, rátűzte, azonban Erdélyi Benedek a helyén volt. Utána többször is növelhették volna előnyüket a fekete-fehérek, de maradt az 1-0. Az 57. minutumban is ott volt a lehetőség, Soltész László szánta el magát lövésre jó 18 méterről, nem sokkal kerülte el a kaput a játékszer.

Az idő előrehaladtával a kis Loki is rákapcsolt, a félidő derekán kisebb tűzijátékot rendeztek Máté Péter tanítványai Tóth Dániel kapuja előtt, de hiába. A 76. percben aztán ismét növelhette volna előnyét az Urbin-gárda, Török László ívelt középre, azonban Fekete ajtó-ablak helyzetben a felső lécet találta el, a kipattanót Nagy Attila pedig a védőbe lőtte.

A végjátékban Hornyák Csaba válla sérült meg, mielőbbi gyógyulást kívánunk neki. A ráadásban szabadrúgással jöhetett a DEAC, Papp G. Benedek ívelt középre, Rauf pedig vetődve fejelte be a labdát, ezzel bebiztosítva a győzelmünket.

Fontos, 2-0-s sikert arattunk tehát a kis Loki ellen, legközelebb, augusztus 10-én, vasárnap 17.30-tól a Tarpa SC látogat a Dóczy utcai sportcampusra.

 

NB III. Északkeleti csoport, 2. forduló

DEAC-DVSC II. 2-0 (1-0)

DEAC: Tóth D. – Sándor T. (Lénárt G., 92.), Ujvárosi Á., Jankelic I. – Kelemen Zs. (Nagy A., 73.), Vincze Á., Soltész J., Lakatos B., Török L. (Papp G. B., 80.) – Lénárt Ge. (Rauf, 73.), Fekete V. (Tomola P., 80.). Vezetőedző: Urbin Péter.

Gól: Fekete V. (17), Rauf (91.)