Megvan az első pont

A DEAC második számú labdarúgócsapata döntetlennel zárta a nyíradonyi vendégjátékot.

Két forduló ment már le a Vármegyei I. osztály 2025-26-os sorozatából, ám Korhut Mihály alakulatának még nem sikerült pontokat szereznie. Ezen szerettek volna változtatni Nyíradonyban, ahol két nyeretlen csapat mérte össze szombat délután az erejét.

A középkezdés után nem nagyon találtuk a mérkőzés ritmusát, hibák, pontatlanságok jellemezték játékunkat. A házigazda akarata érvényesült, ők diktálták a tempót, fölényben voltak, többször eljutottak a kapunkig, voltak lehetőségeik, de szerencsére a labdát nem tudták a vonal mögé juttatni. A félidő derekánál beindult gépezetünk, egyre jobban futballoztunk és átvettük a játék irányítását. Szépen felépített támadásokat vezettünk, ám a befejezéseknél nem voltunk elég higgadtak, így nem született gól az első félidőben.

Szünet után is mi domináltunk, többet birtokoltuk a labdát, de az adonyiak is próbálkoztak eljutni a tizenhatosunkig. Helyzetek előttünk adódtak, de vagy az utolsó passzok nem sikerültek, vagy a végjátékoknál hoztunk rossz döntéseket. Nyerhettünk volna, de nem tudtuk bevenni ellenfelünk kapuját, így egy pontot hoztunk el a Nyíradony otthonából.

Vármegyei I. osztály felnőtt 3. forduló

Nyíradony VVTK – DEAC-II: 0-0

DEAC-II: Kovács – Papp G. (Bartók 60’), Oláh, Bora, Nagy A. (Kalmár 60’), Szopkó, Tar (Fischer 76’), Lázár, Légrádi, Dari (Vadon 46’), Molnár

Edző: Korhut Mihály

Korhut Mihály: A mérkőzés elején még kerestük a helyünket, ebben a periódusban ellenfelünk volt jobb, de az első félidő közepétől fokozatosan átvettük az irányítást. A hajrát is jobban bírtuk fizikálisan, de hiába voltak lehetőségeink, hogy betaláljunk, elől nem voltunk elég pontosak. egy pontot szereztünk, ám érzésem szerint, a helyzetek alapján megérdemeltük volna a győzelmet.