NÉGYSZER VETTÜK BE A DVTK KAPUJÁT

A Debreceni Egyetem labdarúgói magabiztosan kaparintották meg a három pontot a Diósgyőr második csapata ellen a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban. Kondás Elemér legénysége 4-0-ra diadalmaskodott, ennek köszönhetően őrzi a második helyét a táblázaton.

Az NB III. Keleti csoportjában a 14. fordulót rendezték meg vasárnap, a DEAC otthonába a DVTK II. érkezett. A védelmünk tengelyében ezúttal Szabó Kornél Sándor kapott lehetőséget Papp Ferenc mellett, míg elöl Bárány Donát és Sidibe Ibrahima rohamozott. Riválisunknak nagy szüksége lett volna a három pontra, hiszen a táblázaton a 15. helyet foglalja el. Sigér Dávid személyében válogatott játékos is feltűnt a lelátón, a Fradi húzóembere elsősorban öccse, Ákos teljesítményére volt kíváncsi.

Már a 11. percben megszereztük a vezetést, ekkor Sidibe Ibrahima vette be Bukrán kapuját. Egyértelműen a DEAC dominált a mérkőzésen, Bárány fejesénél szerencséjük volt a piros-fehéreknek, hiszen a labda a kapufán csattant. Aztán néhány minutum alatt megtripláztuk a fórunkat, előbb Bíró Péter, majd Bárány Donát ünnepelhetett. A szünetben 3-0 állt az eredményjelzőn, ami a játék képét figyelembe véve egyáltalán nem volt irreális.

A második játékrész elején akadtak biztató momentumaik a miskolciaknak, de a folytatásban ismét DEAC-helyzeteket láthatott a publikum. Egy támadásnál Bukrán Erik kétszer is óriásit védett, ekkor még nem hízott négygólosra a fórunk. A hajrában aztán a csereként beálló Urbin Péter is megvillant, így Bárány Donáték magabiztos sikerrel feledtették a gyöngyösi kisiklást. A második pozícióban lévő alakulatunk a következő héten a kis Loki otthonában vendégeskedik.

“Nem lehetek elégedetlen, hiszen szép gólokat rúgva sima győzelmet arattunk. A találatok mellett akadtak még lehetőségeink, amelyekből növelhettük volna az előnyünket, de meg kell becsülni ezt a sikert. Az első félidőben már 3-0-ra vezettünk, de a második játékrészben sem ültünk rá az eredményre. A következő héten pikáns mérkőzés vár ránk. Azon a találkozón is azt fogom kérni a fiúktól, hogy élvezzék a játékot” – fogalmazott Kondás Elemér.

A megye I.-ben a DEAC II. a Vámospércset fektette két vállra, míg a DASE helytállt a Berettyóújfalu otthonában, de Kovács Miklós tanítványainak nem sikerült a pontszerzés.

NB III. Keleti csoport – 14. forduló
DEAC-DVTK II. 4-0 (3-0)
gólszerző: Sidibe (11.), Bíró (33.), Bárány (35.), Urbin (89.)

Megye I. – 14. forduló
DEAC II.-Bocskai SE Vámospércs 3-0 (2-0)
gólszerző: Ménes (20.), Molnár (45.), Csák (82.)

BUSE-DASE 1-0 (0-0)
gólszerző: Jancsó (48.)