Nem élveztük a hazai pálya előnyét

A DASE alakulata szombaton folytatta a pontvadászatot a megye egyben, mely játéknapon a Balmazújvárost fogadták.

Jó előjelekkel várhatta a mérkőzést Kovács Miklós csapata, előző héten önbizalomnövelő győzelemmel hangolódtak a mai párharcra. Ősszel már sikerült legyőzni a Balmazújvárost, abban reménykedtünk, összejön a duplázás.

Akár középkezdés után megszerezhettük volna a vezetést, ugyanis Inspationt csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, de mindenki meglepetésére, még a vétkes játékoséra is, a spori továbbot intett. Érthetetlen döntés, a jó ítélethez még VAR sem kellett volna. A büntető elmaradt, ráadásul az 5. percben egy szöglet után a vendégek kerültek előnybe. Ledolgozhattuk volna a hátrányunkat, ehhez meg is voltak a helyzetek, ám egyet sem sikerült értékesíteni. A játékrész derekánál kontrát vezethettek a piros-kékek, mely attakot góllal zártak le és megnyugtató előnnyel várhatták a folytatást.

Csapatunk természetesen nem adta fel, bár az erős széllel is meg kellett birkózni, ennek ellenére adódtak lehetőségek. A 66. percben ismét érthetetlen döntést hozott a játékvezető, a vendégek játékosa elesett a tizenhatoson belül, talán a szél volt túl erős, mert senki nem ért hozzá, ám a spori szabálytalanságot vélt felfedezni. A büntetőt értékesítette a Balmazújváros, ezzel lényegében el is dőlt a mérkőzés. Csapatunk erejéből a 84. percben Vilmányi révén azért egy szépítőtalálatra azért futotta, így kétgólos vereséggel zártuk a fordulót.

Megyei I. osztály felnőtt 19. forduló

DASE – Balmazújváros: 1-3 (0-2)

DASE: Polyák – Kiss L. (Jihnjuk 71’), Nagy L., Takase (Rahman 71’), Hegedűs, Csák (Éles 63’), Varsányi, Éder G. (Deák 71’), Éder B. (Junhyuk 73’), Bíró (Nagy N. 63’), Inspiration (Vilmányi 71’)

Edző: Kovács Miklós

Gólszerző: Vilmányi 84’

Kovács Miklós: Edzői pályafitásom elején megfogadtam, bizonyos dolgokról nem nyilatkozom, nem minősítek olyan embereket, akiknek nincs lehetőségük megnyilvánulni, ezt betartva most sem teszem. A mérkőzésről annyit, sajnálom a mai vereségünket.