Nem szeretnénk “befürödni”

Az NB II negyedik fordulójában a Debreceni Egyetem labdarúgócsapata a Siófok otthonában vendégeskedik, az összecsapás vasárnap 19 órakor kezdődik. Soltész János abban bízik, hogy a DEAC a hétvégén végre megkezdi a pontgyűjtést.

Napsütés, strandolás, nyaralás – a legtöbb ember ezekkel a szavakkal jellemezné Siófokot. A DEAC futballistái vasárnap a Balaton-parti település felé veszik az irányt, ám rájuk nem a lazítás, hanem egy keménynek ígérkező bajnoki vár. A siófokiak három fordulót követően egy pontot szereztek: a nyitányon a Haladás 5-1-re ütötte ki Gál István tanítványait, ezt követően a Budaörs 3-2-re verte őket. A legutóbbi játéknapon aztán a bajnoki cím egyik favoritjának tartott Lokival 1-1-es döntetlent játszottak a Somogy megyeiek, ez a bravúr intő jel lehet a Debreceni Egyetem gárdájának.

“A DVSC ellen bizonyított a Siófok, ettől függetlenül végre győztesen szeretnénk elhagyni a játékteret” – kezdte a beszélgetést Soltész János. “Nem lesz könnyű dolgunk, ám ha mindenki hinni fog a sikerben, összejöhet. Természetesen nem ilyen rajtot terveztünk, de nem lógathatjuk az orrunkat. A hét elején még kicsit érezhető volt, hogy megfogta a csapatot a Dorog elleni vereség, de már túlléptünk ezen. Jól kezdtük azt a meccset, megszereztük a vezetést, ám olyan egyéni hibákat követtünk el, amelyeket ebben az osztályban könyörtelenül kihasznál az ellenfél. Ezeket a kihagyásokat a folytatásban el kell kerülni a jobb szereplés érdekében. A héten keményen dolgoztunk az edzéseken azért, hogy megszakítsuk a rossz sorozatunkat” – fogalmazott a 20 éves védőnk.

Soltész az előző idényben tizenhárom NB III-as ütközeten lépett pályára, míg a mostani szezonban két bajnokin szavazott neki bizalmat a szakmai stáb. A debreceni rangadó azért is emlékezetes marad a fiatal futballistának, mert ekkor debütált a másodosztályban.

“Az NB II-ben gyorsabb a játék és a párharcok is keményebbek. Úgy érzem, szerencsére kezdem felvenni a bajnokság ritmusát. Mostanság három belső védővel állunk fel, ez a taktika hatásos fegyver lehet. Szabó Kornéllal már a legutóbbi idényben is együtt játszottunk, de Belényesi Csabival is egyre jobban megértjük egymást” – zárta mondandóját Soltész János.

NB II 4. forduló
BFC Siófok-DEAC
2020. 08. 16. (vasárnap) 19:00, Siófok Városi Stadion