Nem tudta meglepni a listavezetőt a DEAC II

A kevés helyzetet hozó találkozón a Balmazújváros jobban sáfárkodott lehetőségeivel és megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

A megyei I. osztályban vitézkedő kis DEAC nagyarányú, ötgólos verséget szenvedett az előző fordulóban, ezzel megszakadt a nyolc meccses sikerszéria. Szombaton még nehezebb feladat várt csapatunkra, ugyanis a listavezető Balmazújváros otthonába látogattak Katona László tanítványai.

Első támadását akár gólra válthatta volna csapatunk, de nem sikerült élni a lehetőséggel, a Balmazújváros ugyanakkor már a 4. percben már megszerezte a vezetést. A hazaiak birtokolták többet a labdát, irányították a játékot, de a mieink is próbálkoztak eljutni az Újváros kapujáig. Túl sok helyzet egyik oldalon sem adódott, ám büntetőből növelte előnyét vendéglátónk, kialakítva ezzel a félidei eredményt.

Fordulás után sem változott a játék képe, a Balmazújváros uralta a játékot, de jól tartottuk magunkat, sőt, még néhány ellentámadásra is futotta az erőnkből. A kapuk sokáig nem forogtak veszélyben, néhány helyzetet lehetett csak feljegyezni. Egészen a 79. percig nem is változott az állás, akkor viszont a Balmazújváros bebiztosította győzelmét, 3–0-ra megnyerve a mérkőzést.

Megyei I. osztály, 10. forduló

Balmazújváros–DEAC II 3–0 (2–0)

DEAC II: Kovács D. – Áros, Papp G. (Lévai, 80.), Kemecsei (Vass, 23.), Barabás, Orbán (Fodor, 77.), Váradi, Kasza (Khalil, 52.), Balogh Á., Juhász (Csernyánszky, 77.), Arany

Edző: Katona László

Katona László: Bár előttünk adódott az első helyzet, de egy védekezési hibából már a mérkőzés elején hátrányba kerültünk. Innentől ellenfelünk magabiztosan játszott, uralták a meccset, jóllehet próbálkoztunk támadásépítésekkel, nem értünk fel a hazai tizenhatosig. Büntetőből tovább nőtt a hátrányunk, s bár a folytatásban jól tartottuk magunkat, a mérkőzés hajrájában ismét gólt kaptunk. Összességében nem vallottunk szégyent a listavezető ellen, de a játék képe alapján megérdemelten nyert a Balmazújváros.

Tudósított: KZT