Nincs idő szomorkodni, jön a megyei rangadó

A DEAC férfi csapata Hajdúszoboszlóra látogat a labdarúgó NB III-ban.

A felcserélt pályaválasztói jog miatt vasárnap 13 órától az Aqua-General Hajdúszoboszló otthonában játszik a Debreceni Egyetem alakulata az NB III Keleti csoportjának 13. fordulójában.

A házigazdák legutóbb hazai pályán nyertek 3-0-ra a Körösladány ellen, míg a fekete-fehérek a listavezető BVSC-Zugló stadionjából tértek haza üres kézzel, ennek következtében a két csapat azonos pontszámmal áll a negyedik, illetve az ötödik helyen. Már csak ezért is kiélezett küzdelemre van kilátás.

– Nyilván valamennyire rányomta a bélyegét a hangulatunkra, hogy a két legutóbbi bajnokinkat elvesztettük – nyilatkozta játékosunk, Sándor Tamás. – Azonban ez a szép a futballban, hogy nincs időnk szomorkodni, máris itt van a következő feladat a Szoboszló ellen, és lehet javítani. Aztán pedig jöhet szerdán a DVSC elleni Magyar Kupa-meccs. Ami a Hajdúszoboszlót illeti, tavaly döntetlent játszottunk ott egy nem éppen kifogástalan talajú pályán, lehet, ezúttal sem a szép játékról fog szólni a találkozó, hanem arról, melyik csapat futballozik egységesebben és nagyobb akarattal – fogalmazott a DEAC kilencese.

Sándor Tamás elmondta, nyáron edzőmeccset vívtak a Szoboszlóval, amelyet masszív, erős gárdának tart.

– Constantinescu személyében ők adják a góllövőlista jelenlegi vezetőjét, és több játékosuk is a DVSC akadémiáján pallérozódott, ez látszik is a teljesítményükön. Természetesen szeretnénk sikerrel venni a hétvégi akadályt.

A DEAC szerdán délután a Lokival csap össze hazai pályán a Magyar Kupában, azonban középpályásunk elmondása szerint arra a mérkőzésre még nem gondolnak.

– A Magyar Kupa más kávéház, nekünk a bajnokságban kell megmutatnunk, mit is érünk. Persze, egy meccsen bármi előfordulhat, biztos, hogy érdekes élmény lesz a DVSC elleni focizni, igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni magunkból szerdán is – fogalmazott Sándor Tamás.

NB III Keleti csoport 13. forduló
Aqua-General Hajdúszoboszló-DEAC
2022. 10. 16. (vasárnap) 13:00, Hajdúszoboszlói Bocskai Sporttelep
Fotó: Derencsényi István