A megyei bajnokság legmagasabb osztálynak hétvégi fordulója csapatunk Bestrong elleni mérkőzésével indul.
Az előző fordulóban a Józsával találkozott Katona László együttese, bár legényei az első félidőben kétszer is bevették riválisuk kapuját, a vendégek szünet után ledolgozták hátrányukat és egy ponttal távoztak a Böszörményi úti campusról.
Városi derbi után újabb derbi vár csapatunkra, ugyanis a következő fordulóban Pallagra, a Bestrong otthonában lépnek pályára fiaink. Ha nem tétmeccsről lenne szó, mondhatnánk baráti találkozóra kerül sor, hiszen vendéglátóink keretében egykor sokan fekete-fehér szerelést viseltek. A zöld-fehérek megnyerve a megye kettőt léptek nyáron egy osztállyal feljebb. A csapat szintén három mérkőzést teljesített, ám csak a bajnoki nyitányon tudtak pontot szerezni, melynek következtében a 14. helyről várhatják a pénteki párharcot.
Bár barátok néznek majd egymással farkasszemet, abban biztosak lehetünk, amint kilépnek a játékosok az öltözőből, még egy-egy zrikát elengednek egymás felé a fiúk, majd szünetel 90 percig a barátság. Ez is garancia arra, hogy egy jó mérkőzést láthatnak mindazok, akik kilátogatnak Bestrong pallagi sportkomplexumába. Mi pedig abban bízunk, csapatunk győzelmével zárul a találkozó.
Megyei I. osztály 4. forduló
Bestrong – DEAC-II
09.02. 17:30 Pallag, Bestrong Sportkomplexum