Példaképként tekinthetnek a DEAC futballistájára

Bényei Balázs a DE GTK Sporttudományi TDK-ján első helyezést ért el.

Remek sikert ért a DEAC NB III-as labdarúgócsapatának védője, Bényei Balázs, ám ezúttal nem a futballpályán. A játékos a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciáján végzett az első helyen, Sportmenedzsment tagozatban. “Az okos stadionok által kínált értéktöbblet” című munkájának konzulense dr. Ráthonyi Gergely volt.

Kérlek, avasd be az olvasókat, pontosan miről és milyen eredményről van szó?
– Ez a verseny a Gazdaságtudományi Kar által szervezett, minden félévben megrendezendő Tudományos Diákköri Konferencia. Az alap- és mesterszakos hallgatók kutatási munkájukkal nevezhetnek, és annak eredményét prezentálják. A szakmai bizottságok pedig különböző szempontok szerint pontozzák a hallottakat és az alapján áll össze egy hallgatói rangsor.

Te melyik területen neveztél be?
– Én a sportmenedzsment tagozatban indultam, velem együtt hatan voltunk. A kutatásom címe az “Okos stadionok által kínált értéktöbblet” volt. Arra voltam kíváncsi, hogy szurkolói oldalról mekkora igény van a mérkőzésekhez kapcsolódó kiegészítő, többnyire digitalizált szolgáltatásokra és, hogy a szolgáltatók mekkora energiát fordítanak ennek a kielégítésébe.

Mennyit készültél a prezentációra?
– Alapvetően a diplomadolgozatomat adja ez a téma. Mivel a diplomadolgozat leadási határideje korábban volt, mint a TDK-é, gyakorlatilag egy kész anyagot kellett összetömörítenem. Így a konferenciára kifejezetten nem készültem, annyi dolgom volt, hogy megpróbáljam 20 oldalba belesűríteni az összes eredményemet. Korábban, a foci miatt rendre kimaradtam az egyetemi életből, kíváncsi voltam, hogy néz ki egy ilyen verseny.

Áruld el, miért fontos számodra a tanulás?
– Láttam régebben, és most is látok olyan példákat, hogy sportolók nem tudnak mihez kezdeni, miután már nem aktívak. Nekem is voltak nagyon nehéz időszakaim az életemben az elmúlt években, például amikor hosszú ideig sérült voltam. Amikor majd azt kell mondanom, hogy “vége”, nem akarok ilyen tanácstalan lenni és korlátok közé szorulni. Képzem magam több területen is, hogy az adandó alkalmat meg tudjam ragadni.

Nehéz lehet élsport mellett képezni magad, ha jól gondolom.
– Sajnos a jelenlegi szintemet élsportnak már nem nevezhetjük, de azért így sem egyszerű. Minden tiszteletem azoknak, akik első osztályú sportolóként, olimpikonként felsőoktatásban tanulnak, nekem még úgy sem ment, hogy a Debreceni Egyetem minden segítséget megad hozzá. Az alapképzést akkor végeztem, amikor NB II-ben játszottam, a mestert pedig DEAC-játékosként. Ami ettől is nehezebb, hogy családapaként álljak helyt a fociban, az egyetemen és otthon is. Ezekben feleségem, aki támogat.

A sikeren túl ahhoz is gratulálok, hogy jó példával szolgálsz a több sportoló egyetemista számára!
– Ha valaki az én példám miatt gondolja úgy, hogy az élsport mellett beleáll az egyetemi tanulmányokba is, annak nagyon örülök és büszke vagyok rá. De ha ennek nincsen meg valakiben a belső késztetés, úgy sokkal nehezebb.

Mik a céljaid a tanulás terén, és a civil életben, ha egyszer végleg felhagysz a focival?
– Ahogy korábban mondtam, több területen is próbálok ismereteket szerezni, nem akarok skatulyába kerülni. Vannak gondolataim a doktori iskolával kapcsolatban, de szerencsére nem kell kapkodnom. Ha minden jól megy, decemberben elvégzem a Sportközgazdász mesterképzést, utána pedig lesz időm átértékelni a dolgokat. Szeretném, ha lenne lehetőségem a sportban használni a megszerzett tudást. Nemcsak foci-, de jégkorong-, kézi- és kosármeccsekre is imádok járni. Ha dolgozni nem is tudok benne, szurkolónak biztosan megmaradok a sportban.