Putnokon maradtak a pontok

A legutóbbi öt bajnokiját megnyert DEAC együttese a Putnok otthonába látogatott a labdarúgó NB III Keleti csoportjának 11. fordulójában. Bár a házigazdák nem tudhattak maguk mögött olyan kiváló sorozatot, mint a cívisvárosiak, nevezhettük rangadónak a mérkőzést.

A két gárda előző, egymás elleni bajnokiján nem született gól, és ez jellemezte a vasárnapi összecsapás első félidejét is. A viharos szél által támogatott egyetemi alakulat beszorította ellenfelét, a hazaiak csak nagyon ritkán tudtak a DEAC kapujához közel kerülni. Ám hiába a vendégek mezőnyfölénye, igazi ziccereket nem sikerült kialakítani Pápai hálója előtt.

A fordulás után is a Debrecen irányította a játékot, ám a játékrész közepén egy kirúgást követően Papp elvétette a labdát, amelyet Buda Péter közelről a kapuba passzolt. A folytatásban mindent megtettek a DEAC játékosai, hogy legalább döntetlenre mentsék a találkozót, ám nem koronázta siker a próbálkozásaikat.

Az első félidőben minket támogatott a szél, ezt olyan értelemben kihasználtuk, hogy az ellenfél térfelén zajlott a játék, ám sajnos nem tudtunk betalálni. A szünet után is a mi akaratunk érvényesült, de egy egyéni hibánkból vezetést szerzett a Putnok. Ezt követően mindent megpróbáltunk annak érdekében, hogy kiegyenlítsünk, de a sérülések miatt a cserelehetőségeink behatároltak voltak. Úgy vélem, az egy pontra rászolgáltunk volna, ez sajnos nem jött össze – összegzett labdarúgócsapatunk vezetőedzője, Sándor Tamás.

Sándor Tamás együttese legközelebb vasárnap 15 órától lép pályára, akkor a BVSC-Zugló vendége lesz.

NB III Keleti csoport 11. forduló
Putnok FC-DEAC 1-0 (0-0)

Putnoki Várady Béla Sportközpont. Vezette: Gál (Dobos, Benkő).
DEAC: Ratku – Orosz, Papp, Korhut – Lakatos (Jankelic 57.), Soltész, Sándor, Rauf – Szabó L. (Horváth T. 83.), Bidzilya (Tochukwu 72.), Trencsényi. Vezetőedző: Sándor Tamás.
Gól: Buda (61.)