Rangadót nyert a DEAC

Egerben nem könnyű győzni, a debrecenieknek sikerült.

A Debrecent azonos pontszámmal üldöző, hatodik helyezett Eger fogadta a fekete-fehéreket vasárnap délután, az NB III soros fordulójában.

A kezdeti tapogatózás után a 19. perc hozott egy lényeges megmozdulást: meglódultak a házigazdák, Ratkunak kellett védenie egy jobbról érkező lövést. A közelgő nyár egyértelmű jele volt, hogy a félidő közepén ivószünetet rendelt el a játékvezető. Ezt követően Tochukwu fordult volna kapura a tizenhatos vonalán, ám nem találta el jól a labdát, szerelték. Csendesen csordogált a mérkőzés, nem volt igazi veszély egyik kapu előtt sem. A félidő utolsó negyedóráját valamivel aktívabban vezette fel az Eger, és ekkor élénkült meg a hazai tábor is. Bő öt minutummal a szünet előtt Tóth Dániel adott középre, Tochukwu fejesét bravúrral hárította a kapus a bal saroknál. A legvégén a születésnapos Virág Gergő betalált, megszerezte a vezetést a DEAC!

A fordulás után, ahogyan az várható volt, jobban belekezdett az egri alakulat, ám az első percekben némi mezőnyfölényen túl mást nem tudott felmutatni. Nem sokkal ezt követően Korhut Mihály tekerhetett kapura egy szabadrúgást 18 méterről, kevéssel ment fölé a labda. Kiegyenlítettebbé vált a meccs, a DEAC is rohamozott, főleg kontrából veszélyeztetett. Fél óra volt hátra, amikor Juhász Gergő szabálytalanul állította meg Tochukwut gólhelyzetben, kiállították. Támadott a Debreceni Egyetem, de jól állt a lábán a hevesi védelem. Egy ellenakcióból a kapufa tövét találta el az Eger, ezt megúsztuk. Viszont Papp G. Benedek gólt szerzett, ezzel biztosítottnak tűnt a három pont sosrsa. Ám csak úgy látszott, ugyanis a 83. percben szépítettek a vendéglátók: Balázs volt eredményes. A ráadásban Tomola Patrik ziccerét hárította a kapus, de ez már nem osztott, nem szorzott, nyert a DEAC.

– Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült nyernünk, és végrehajtottuk, amit elterveztünk – nyilatkozta vezetőedzőnk, Urbin Péter. – Erre vártunk, hogy a lehetőségeinket kihasználjuk, remélem, a továbbiakban is sikerül majd. Az pedig külön öröm, hogy a születésnaposaink betaláltak.  

NB III Északkeleti csoport 27. forduló

Eger SE–DEAC 1–2 (0–1)

DEAC: Ratku – Sándor, Herczku, Lakatos, Korhut, – Lénárt (Tomola 88.), Soltész, Virág (Szabó 45.), Papp G. – Tochukwu (Vincze 92.), Tóth D. (Trencsényi 73.)

Gól: Virág (44.), Papp G. (81.), illetve Balázs (83.)

Kiállítva: Juhász (60.)