Semmi sem klappolt, vereség a városi derbin

A DASE csapata a 6. fordulóból elhalasztott Bestrong elleni mérkőzést pótolta a hétközi játéknapon.

A Bestrong otthonában lépett pályára Kovács Miklós együttese csütörtökön, a mérkőzés pedig kevesek által várt, hatalmas izgalmakat hozott. Negyedóra alig telt a két középcsapat küzdelméből, Papp Krisztofer használta ki a mieink bizonytalanságát, megszerezte a vezetést a hazai együttes. Egyértelműen sokkolta ez a védekezési kihágás a csapatunkat, két perc múlva ismét betaláltak a hazaiak. Persze az is igaz, Tisza szabadrúgásból lőtt gólját aligha védte volna bármelyik kapus is széles e föld kerekén. Mindenesetre 2–0 állt az eredményjelzőn a 17. minutumban. Ez a gól már arra biztosan jó volt, hogy összeszedje magát a Kovács-alakulat, elkezdtek mindent beleadva küzdeni ugyanis. Az első félidőben volt egy egyértelmű kezezés még a Bestrong részéről, ám néma maradt a játékvezető sípja, az eredmény pedig 2–0 maradt.

A második félidőben még inkább a támadásnak rendelt mindent alá csapatunk, mindent egy lapra feltéve mentek előre fiaink. Igaz, aligha lett volna más lehetőségük a pontszerzésre. Az addig is agresszívan futballozó hazaiak a védekezésben sem ismertek határokat, ők minden egy lapra feltéve védekeztek. Az egyértelmű volt, amelyik csapat jobban bírja, az gyűjti be a pontokat. Kovács Miklós fiai büntetőt hibáztak, ez pedig végképp rányomta a bélyegét a játékukra. Maradt végül a megérdemelt 2–0–s hazai siker, és mind a két gárda a középmezőny oszlopos tagja.

Megyei I. osztály felnőtt 6. forduló

Bestrong–DASE: 2–0 (2–0)

DASE: Polyák – Ibrahim (Kang, 85.), Fényi (Nagy, 46.), Hegedűs, Csák (Éles, 56.), Éder G. (Molnár B., 46.), Bucz, Samad (Éder B., 70.), Vilmányi, Deák (Molnár M., 46.), Kiss.

Edző: Kovács Miklós

Kovács Miklós: Azzal kezdeném, megérdemelten győzött a Bestrong. Még akkor is így van ez, ha hiányolunk egy jogos tizenegyest, melyet nem kaptunk meg, persze, amit megadtak, azt be kellett volna rúgni. Az agresszívabban futballozó együttes gyűjtötte be ezúttal a három pontot, minket azonban a sérülések jelentősen befolyásoltak.

P.I.