Siker a cívisvárosi rangadón

A Debreceni Egyetem alakulata viszonylag korán eldöntötte az összecsapást.

A DEAC futballistái füzesgyarmati vereséggel indították az új szezont az NB III Keleti csoportjában. A javítási lehetőségre nem kellett sokat várniuk, mivel szerda délután a kis Lokit látták vendégül a második fordulóban.

Sándor Tamás vezetőedző a vasárnapi kezdőcsapathoz képest csak egy helyen módosított: Rauf helyét Korhut Mihály vette át. A DVSC-nél az a Sárosi Norbert viselte a csapatkapitányi karszalagot, aki az előző idényben még nálunk szerepelt, mellette Szabó Kornél ugyancsak játszott egykoron a DEAC-ban.

Eleinte csendes mederben csordogált a cívisvárosi derbi, de az idő múlásával egyre inkább átvettük a kezdeményezést. A kilencedik percben Bereczki Dániel emelését magabiztosan védte Balbarau, akinek Ujvárosi Ádám löketénél nagyobb hárítást kellett bemutatnia. A vendégek román kapuvédője a 13. minutumban már tehetetlen volt, hiszen ekkor Bereczki a tizenhatos környékéről jobbal a kapu jobb oldalába bombázott. Nem sokkal később megint Bereczkit lehetett dicsérni, ezúttal egy veszélyes beadással jelentkezett, amibe az egyik védő kézzel ért bele, Nagy Róbert játékvezető tizenegyest adott. A lehetőséggel Sándor Tamás élt, csapatkapitányunk a jobb alsóba küldte a játékszert. Viszonylag hamar megnyugtató fórra tettünk a szert, amit a szünetig sikerült megőriznünk.

A második játékrészben sem igazán változott a játék képe, nem igazán forgott veszélyben a vezetésünk. Sándor Tamás próbálta forgatni a gárdáját, többek között a nyáron szerződtetett Aranyos Mózes és Oliver Tochukwu is bizonyítási lehetőséget kapott. A lefújáshoz közeledve igyekeztünk nagyobb nyomást helyezni az ellenfélre, ám újabb találat nem született, ettől függetlenül megérdemelt győzelmet arattunk. A hajrában a 17 esztendős tehetségünk, Al-Rubaye Ahmed is pályára léphetett.

Együttesünk szombaton 16.30-tól a Salgótarjánnal csap össze idegenben a MOL Magyar Kupa első játéknapján.

NB III Keleti csoport 2. forduló
DEAC-DVSC II 2-0 (2-0)
DEAC Sportcampus, vezette: Nagy R.
Gólszerzők: Bereczki (13.), Sándor T. (16. – 11-esből)

A DEAC összeállítása: Ratku – Soltész, Ujvárosi, Orosz – Jankelic (Rauf, a szünetben), Kónya, Sándor, Korhut (Aranyos, 61.) – Bereczki (Al-Rubaye Ahmed, 88.), Szabó L. (Tochukwu, 61.), Trencsényi (Bidzilya, 61.). Vezetőedző: Sándor Tamás.

Fotó: Égerházi Péter