Szombati bravúr, zsebben a harmadik győzelem

Második számú labdarúgócsapatunk negyedóra alatt négyszer vette be a Sárréti kapuját és három ponttal gazdagodott.

A Létavértes elleni nagyarányú győzelem után idegenben folytatta az I. osztályú vármegyei pontvadászatot Korhut Mihály együttese, amely gárdára a 4. helyen álló Sárréti otthonában várt új kihívás. Írhatnánk, a házigazda volt a párharc esélyese, de fiókcsapatunk jó formája bizakodásra adott okot, ráadásul az ellenfél hét közben egy kupameccset is letudott, ez pedig éreztetthette hatását a lábakban.

A középkezdés után nem nagyon találtuk a ritmust, saját játékunkat, becsúsztak hibák, pontatlanságok, bár vezettünk néhány ígéretes támadást, a kapura nem jelentettünk veszélyt. A zöld-fehérek is próbáltak építkezni, védelmünk viszont rendre megakasztotta ezen kísérleteket. Arról, hogy előnnyel mehessünk pihenőre, Bora Péter gondoskodott, aki a 40. percben megzörgette a hálót.

Szünet után elkaptuk a fonalat, jelentősen javult a játékunk, ez pedig eredményességgel párosult, hat perc alatt háromszor vettük be a kaput. Először Tar Kristóf juttatta a labdát a vonalon túlra, majd Bora második találatát jegyezhette, végül Légrádi Máté iratkozott fel a gólszerzők közé. Innentől ellenfelünk is beletörődött a vereségbe, a fáradtság jelei is mutatkoztak náluk. A hátralévő időben mi domináltunk, voltak helyzeteink, ám a hármas sípszóig maradt a különbség, 4-0-ra nyertük meg a szombati összecsapást.

Vármegyei I. osztály felnőtt 7. forduló

Sárréti DSI – DEAC-II: 0-4 (0-1)

DEAC-II: Kovács – Oláh, Bora (Fischer 70’), Zsolczai (Kőrizs 62’), Pirka, Vadon (Bartók 62’), Tar (Szopkó 62’), Légrádi, Grecskó, Bényei (Kemecsei 70’), Molnár (Papp G. 62’)

Edző: Korhut Mihály

Gólszerzők: Bora 40’, 50’, Tar 49’, Légrádi 55’

Korhut Mihály: Az elején még akadozott gépezetünk, de az első gól után átvettük a játék irányítását, amit megbeszéltünk a meccs előtt, azt viszont láttam a pályán. Mivel ellenfelünk hét közben kupameccset játszott, számítottunk arra, nem fogják végig bírni a mai párharcot. Ez be is igazolódott, ahogy telt az idő, úgy kerültünk fölénybe, helyzeteinket jó százalékban értékesítettük. Megérdemelten nyertünk, ha kicsit pontosabbak vagyunk, nagyobb is lehetett volna a különbség, gratulálok a csapatnak.