Pöszmet Tibor bízik benne, hogy a mögöttünk hagyott kemény munka a pályán is visszaköszön.
Hamarosan megvívja első találkozóját a DEAC NB III-as labdarúgócsapata a 2025/26-os szezonban. Vasárnap 17.30-tól a Kisvárda II. látogat a Dóczy utcai sportcampusra. Pöszmet Tibor sportigazgató bizakodva várja a rajtot, illetve az egész szezont.
– A mögöttünk hagyott nyári időszakban az egyik legnagyobb érték számunkra az volt, hogy sikerült együtt tartani a csapatot. Ez nem csupán sportszakmai szempontból jelent komoly eredményt – hiszen egy jól működő játékrendszerben, egymást ismerő és kiegészítő játékosokkal tudunk előre lépni –, hanem közösségi szinten is meghatározó. Az elmúlt évek során egy ambiciózus, lelkes, egymásért küzdő társaság alakult ki, amelyre építhetünk, és amely képes újabb célokat kitűzni maga elé – fogalmazott a sportigazgató, aki szerint külön öröm, hogy az utánpótlásunkból több fiatal is az első csapattal végezhette a nyári felkészülést.
– Ez nemcsak a számukra jelent lehetőséget, hanem az utánpótlásunk számára is visszajelzés, hogy jó úton járunk a képzésben. Ennek érdekében vezettünk be a nyáron a második csapatunknál egy új, integrációt támogató programot, amelynek célja, hogy az utánpótlás és az első csapat közötti kapcsolat még szorosabbá váljon. Hisszük, hogy ezzel hatékonyabban tudjuk segíteni a fiatal játékosok fokozatos beépítését a felnőtt futball világába. A program sikerességében kulcsszerepe van az Urbin Peti által vezetett szakmai stábnak, akik nemcsak a második csapat, hanem az U19-es együttes munkáját is aktívan támogatják. Ezúton szeretnénk megköszönni Katona László és Balla Imre eddigi, elkötelezett munkáját, amelyet a második csapat élén végeztek az elmúlt években – az alapokat ők rakták le – mondta Pöszmet Tibor.
A vezető kiemelte: a nyári átigazolási időszakban négy új játékossal erősítettük meg a keretünket. Volt, akit kifejezetten hiányposztra szerződtettünk, mások pedig versenyhelyzetet teremtenek a csapaton belül – ez hosszú távon elengedhetetlen a fejlődéshez és a motivált légkör fenntartásához. Voltak távozóink is, akiknek köszönjük a DEAC-nál végzett munkát, és sok sikert kívánunk a folytatáshoz.
– A felkészülési időszak során a szakmai stáb segítségével a tervezett munkát el tudtuk végezni, ráadásul két olyan mérkőzést is sikerült beiktatni NB I-es ellenfelekkel, amelyek nem szerepeltek az eredeti programban. Ezek a találkozók sokat jelentettek a játékosok fejlődése szempontjából – tempóban, gondolkodásban, ritmusban is hasznos tapasztalatokat szerezhettünk – vélekedett a sportigazgató.
Pöszmet Tibor felhívta rá a figyelmet, hogy a háttérmunkát illetően idén nyáron is megtapasztalhattuk, milyen komoly előnyt jelent az, hogy a Debreceni Egyetem multidiszciplináris támogatása áll mögöttünk.
– A rendszeres felmérések, vizsgálatok és adatelemzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy személyre szabottan, hatékonyan tudjunk dolgozni a játékosokkal, segítsék a vezetőség és a szakmai stábunk munkáját. Ezúton is köszönjük a Sportdiagnosztikai-, Életmód- és Terápiás Központnak, a DE Sportorvosi Tanszéknek, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézetnek, valamint a DE GTK Sportmenedzsment Intézetnek a folyamatos támogatást és szakmai hozzájárulásukat. Bízom benne, hogy a mögöttünk hagyott kemény munka hamarosan a pályán is visszaköszön majd. Hajrá DEAC!
A nyári átigazolási időszakban a keretnél történt változások:
Érkezők
– Kovács Máté – Várda LA
– Kovács Kornél – Várda LA
– Lénárt Gergő – DVSC II.
– Fekete Vince – DVTK
Utánpótlásból felkerültek
– Juházs Zsolt
– Tar Kristóf
– Grecskó Marcell (már korábban is edzett a csapattal)
– Tóth Attila (már korábban is edzett a csapattal)
Távozók
– Bárány Bogát – Hajdúszoboszló
– Kereszti Mátyás – Monostorpályi
– Szabó Levente – Pénzügyőr
– Sinyi Tamás – Hajdúszoboszló
– Virág Gergő – Hajdúnánás
– Arjun Wente
– Mikó Vince