Túl az első edzőmeccsen

A Nyíregyháza II ellen szezon eleji formát mutatott a csapat.

Lejátszotta a 2025/2026-os szezon első felkészülési mérkőzését a DEAC NB III-as labdarúgócsapata. Az ellenfél a Nyíregyháza második csapata volt, amely szintén a harmadosztályban szerepel. A játék képe még szezon eleji formát mutatott, inkább a küzdelem dominált. A vezetést a vendégek szerezték meg a 9. percben Lamin Marong góljával, majd a mérkőzés hajrájában saját nevelésű játékosunk, a 16 éves Tar Kristóf fejesével sikerült egyenlítenünk.

Elég sok hibával játszottunk a mai mérkőzésen, ami betudható a heti edzésmunkának, valamint annak, hogy elég sok próbajátékos lépett pályára a kilencven perc alatt. Nyilván első mérkőzésnek megfelelt, fizikális szempontból mindenképpen, és bár a játék még sok kivánnivalót hagy maga után, az időszaknak megfelelő, szóval pozitívan tekintek a folytatásra – értékelt Urbin Péter vezetőedző.

Edzőmeccs
DEAC–Nyíregyháza II 1-1 (0-1)

DEAC: Tóth D. – Lakatos, Ujvárosi, Herczku – Kelemen, Tóth D., Szopkó, Virág – Tochukwu, Papp G., Jova. Cserék: Ratku, Kovács M. – kapusok, illetve Rauf, Vincze, Soltész, Tomola, Sándor T., Török, Lénárt, Elmus, Tar
Gól: Tar (88.), illetve Marong (9.)

Fotó: Szolnoki László