Újabb edzőmeccsen van túl a DASE

A megye egyben vitézkedő csapatunk a Várda Labdarúgó Akadémia U17-es együttese ellen lépett pályára.

Gőzerővel készül Kovács Miklós legénysége a tavaszi rajtra, mely sorozat február 18-án veszi kezdetét. Addig viszont az edzéseké a főszerep, hétvégente pedig felkészülési mérkőzéseken gyakorolják a fiúk a tanultakat. Nem volt ez másképp szombaton sem, csapatunk a Várda LA U17 ellen lépett pályára.

Az első félidőben leginkább a mezőnyben zajlott a játék, a kapuk elvétve kerültek veszélybe, de Bucz és Inspiration kihasználta helyzetét és kétgólos vezetéssel zártuk a játékrészt.

Szünetben teljesen átalakította csapatát Kovács Miklós, megadva mindenkinek a szükséges játékpercet. Voltak, akik nem a megszokott posztjukon játszottak, ez okozott némi problémát. A szabolcsiak ki is használták ezt és fordítottak, végül 4-2-re megnyerték a mérkőzést.

Felkészülési mérkőzés

DASE – Várda LA U17: 2-4 (2-0)

DASE: Polyák – Nagy B., Nagy L., Khan, Kiss L., Fényi, Siyabonga, Varsányi, Csák, Hegedűs, Győri

Cserék: Jason, Takase, Deák, Éder, Jin. Kang, Bíró, Vilmányi, Éles, Jun. Kang

Bucz, Inspiration

Edző: Kovács Miklós

Gólszerzők: Csák, Győri

Kovács Miklós: Örülök, hogy összecsaphattunk az ország egyik legerősebb korosztályos csapatával, hiszen így olyan iramban futballozó ellenféllel gyakorolhattunk, akikkel ritkán találkozunk. Az első félidőben ezt jól kontrolláltuk, s tapasztalatunknak hála gólokat is tudtunk szerezni az egyébként helyzetekben nem bővelkedő időszakban. A folytatásban teljes sort cseréltünk, mely azt is eredményezte, hogy többen nem a megszokott pozíciójukban játszottak, ez okozott némi zavart, mely kapott gólokban is megmutatkozott. Ezzel együtt is, a találkozó remekül szolgálta a felkészülésünket a február 18-án rajtoló tavaszi szezonra.