Van idejük javulni

A DEAC hátvédje, Bényei Balázs elmondta, eredményes tavaszban bízik.

A téli felkészülés ötödik hetében jár a DEAC futballcsapata, amely eddig egy edzőmeccsen van túl. A hajdúságiak a Békéscsaba otthonában értek el 2–2-es döntetlent, majd jött a múlt hétvége, amely mérkőzés nélkül telt el. Az NB III Északkeleti csoportjában érdekelt fekete-fehérek igen zord időben kezdték meg az idei munkát, ám ezekben a napokban szinte tavaszias körülmények között folytathatták az edzéseket.

– Az elmúlt négy hétben az erő- és az állóképesség fejlesztésén volt a hangsúly, viszonylag kevés taktikai gyakorlással – számolt be róla Bényei Balázs. Jobbhátvédünk elmondta, jól viseli a szezont megelőző munkát. – Nekem nincs bajom a felkészüléssel, feltéve persze, ha nem monoton. Eddigi pályafutásom leghosszabb felkészülése ez a mostani, ennek ellenére minden nap motiválni tudom magam, de természetesen várom már, hogy elkezdődjön a bajnoki szezon – nyilatkozta játékosunk, aki szerint egy-egy edzőmeccs mindig színesebbé teszi a tréningek sorát.

– Személy szerint élveztem, hogy végre meccset játszhatok. Ami a tavaszi várakozásainkat illeti, kiegyensúlyozott és eredményesebb teljesítmény a célunk, amihez nagyon sokat nem kell javítanunk a produktumunkon. De a hátralévő négy hétben még bőven lesz lehetőségünk tökéletesíteni a csapat játékát – mondta Bényei Balázs.