Végzetes volt a 10 perces kihagyás

A Debreceni Egyetem együttese nem tudta megtörni idegenbeli rossz sorozatát.

A válogatott szünet előtt a koronavírus alaposan megtizedelte a DEAC-ot, így a Szeged elleni hazai bajnoki során csupán 14 játékos alkotta a keretet. Sándor Tamás vezetőedzőnek Békéscsabán sem kellett a bőség zavarával küzdenie, de egy fokkal jobb helyzetbe került, ugyanis ma már 17 labdarúgóra számíthatott. Érdekesség, hogy a mindössze 18 esztendős tehetségünk, Váradi László is helyet foglalt a kispadon.

A viharsarki együttes a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést, több alkalommal hősiesen vetettük bele magunkat a próbálkozásokba. Ebben a periódusban elöl főleg Kundrák Norbert meglódulásaiban lehetett bízni. Az első veszélyesebb lehetőségünket a 16. percben jegyezhettük fel, ekkor a tizenhatoson belül Sárosi Norbert ügyesen fordult a kapu irányába, de a lökete célt tévesztett. Nem sokkal később a szögletünk után kontrázott az ellenfelünk, Paudits gyújtotta be a rakétákat a jobb oldalon, majd a próbálkozását Kovács Ádám néhány lépésről bepofozta, de szerencsére lesről tette ezt, ennek köszönhetően maradt a 0-0. A 23. minutumban Rezes László került nagy helyzetbe, ám Krnács Richárd jól zárta a szöget. Paudits akrobatikus mozdulattal rukkolt elő, de Zöldesi Illés magabiztosan hárított. A szünethez közeledve még Kovács előtt adódott ígéretes helyzet, ám ezzel nem tudott élni. Ugyan többször veszélyeztettek a hazaiak az első játékrészben, ennek ellenére felvettük velük a versenyt.

A pihenőt követően sem megszeppent csapat benyomását keltettük, ha arra volt szükség, tekintélyt parancsoló belépőkkel akasztottuk meg a lila-fehérek támadásait. Aztán néhány pillanat alatt kétgólos hátrányba kerültünk. Előbb egy sarokrúgásnál maradt nagyon egyedül a hosszún érkező Bora György, aki ezt kíméletlenül megbüntette, majd két perccel később Király Patrik életerős szabadrúgását nem foghatta Zöldesi. 2-0-nál Nagy Krisztián és Sidibe beküldésével próbált belenyúlni az összecsapásba Sándor Tamás. A 69. minutumban kapusunk a Máris elleni csatát megnyerte, de a háborút elveszítette, hiszen a kipattanót Paudits küldte a gólvonalon túlra. Ezzel gyakorlatilag eldőlt a három egység sorsa. Az ütközet krónikájához hozzátartozik, hogy a hajrában Sárosit Váradi váltotta, a fiatal futballista először jutott szóhoz az NB II-ben a pályafutása során.

Gyakorlatilag a 10 percig tartó rövidzárlatunknak köszönhetően idegenben ezúttal sem jött össze a pontszerzés. Búslakodásra nincs sok idő, mivel szerdán már a feljutásra pályázó Vasast látjuk vendégül.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–DEBRECENI EAC 3–0 (0–0)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Szigetvári Márk (Varga Gábor, Szilágyi Norbert).
BÉKÉSCSABA: Krnács – Babinyecz, Bora, Horváth P. – Hodonicki (Kitl, 76.), Máris, Nagy S. (Styecz, 86.), Király P. (Farkas M., 70.), Szabó P. – Kovács Á. (Tóth P., a szünetben), Paudits (Lukács, 76.). Mb. edző: Tököli Attila
DEAC: Zöldesi – Nagy Z. (Nagy K., 65.), Bényei B., Zachán, Papp – Kiss B. – Rezes (Nikitscher, 76.), Spitzmüller, Sárosi (Váradi, 88.), Kundrák N. – Orosz M. (Sidibe, 65.). Vezetőedző: Sándor Tamás
Gólszerző: Bora (60.), Király P. (62.), Paudits (69.)
Sárga lap: Király (24.), Sárosi (37.), Babinyecz (45.), Máris (85.), Sidibe (91.)