Vereség a buszról leszállva

A vármegyei bajnokság 10. fordulójában a bajnoki címre is esélyes Sárréti otthonában lépett pályára fiókcsapatunk.

Nehéz mérkőzés várt szombat délután Katona László együttesére, ugyanis szombaton a jó erőkből álló Sárrétihez látogattak. Már az előjelek sem voltak kedvezőek, ugyanis csapatunk késve érkezett meg a mérkőzés helyszínére, szinte a buszról leszállva álltak fel játékosaink a középkezdéshez.

A bemelegítés hiánya rá is nyomta bélyegét az első félidőre, elég álmosan, sok hibával futballoztunk. A hazaiak diktálták az iramot és egy bedobás után a 10. percben meg is szerezték a vezetést. Kezdte felvenni a tempót csapatunk, de még hiányzott az erő a játékból, elvétve jutottunk csak el az ellenfél tizenhatosáig. A 28. percben kénszerből változtatnia kellett a kezdőn trénerünknek, Janovits megsérült, így Polyák állt a kapuba. Közelítve az első félórához megduplázták előnyüket a zöld-fehérek, de Bárány Bogát visszahozhatta volna csapatunkat a meccsbe, ám hibázott ziccerben. A félidő hajrájában lényegében eldőlt a pontok sorsa, két perc alatt kétszer mattolta védelmünket a Sárréti.

Fordulás után nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a Katona-tanítványok, sokat javult a játék, sokkal szervezettebben és lendületesebben futballoztak. Többször is veszélybe került a hazai kapu, ám a sárréti cerberusa remek napot fogott ki, lehúzta a rolót, így nem sikerült faragni a hátrányból. A kapufa is a hazaiakat segítette, kétszer is góltól mentette meg őket, így a szépítés sem jött össze, csapatunk négygólos vereséggel zárta a párharcot.

Vármegyei I. osztály felnőtt 10. forduló

Sárréti DSK – DEAC-II: 4-0 (4-0)

DEAC-II: Janovits (Polyák 28’) – Varga, Hamza, Kiss M. (Nagy B. 56’), Bárány (Puskás 56’), Béke (Bencze 46’), Víg (Kemecsei 46’), Orosz, Karika (Szabó 56’), Pinczés, Almási

Vezetőedző: Katona László

Katona László: Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, a Sárréti kerete nagyon erős, nem véletlenül állnak előkelő helyen a tabellán, véleményem szerint, a bajnoki címre is esélyesek. Az alapcsapatból többen is hiányoztak, ráadásul késve érkeztünk meg, szinte a buszról leszállva kezdtük el a mérkőzést. Két dologra hívtam fel a fiúk figyelmét, az egyik, hogy a mélységi indításokat jól alkalmazza a Sárréti, a másik pedig a nagy bedobások, erre az utóbbiból két gólt kaptunk. Visszajöhettünk volna a meccsbe, de ziccert hibáztunk, ellenfelünk viszont növelte előnyét. A második félidőben végig mi támadtunk, megvoltak a helyzeteink, de csak kapufákig jutottunk. A szünet utáni teljesítménnyel elégedett vagyok, ha kicsit pontosabbak vagyunk, szorosabb is lehetett volna a végeredmény.