A DEAC színeiben folytatja az ország legjobb díjugratója

A lovaglás, a lovassport régóta része a Debreceni Egyetem életének, a jövőben viszont a DEAC égisze alatt is működik majd egy szakosztály ennek a szép sportágnak a kedvelői számára. Több kiváló díjugrató igazolt az egyesülethez, köztük az ország jelenlegi legeredményesebb versenyzője, ifj. Szabó Gábor.

A Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar vezetése az 1990-es évek közepén karolta fel a lovarda létrehozásának és a lovassport támogatásának ügyét. Az istállók és lovarda tervezésekor a vezérelv az egyetemi hallgatók lovastudása és lótenyésztési ismeretének fejlesztése, idővel a versenyzők kinevelése, illetve lovaglási lehetőség biztosítása volt a hobbilovasok részére. A fedeles lovarda, a 22 angol boksz, az állásos istálló megépítése a 90-es évek nagy fejlesztései voltak. A lovarda a lehető legideálisabb területen jöhetett létre, mivel a városban, mégis erdei környezeteben, az egyetemekhez közel található, a terület kitűnően alkalmas tereplovaglásra is. A közelmúltban további jelentős fejlesztések történtek az egyetem vezetésének felelős gondolkodásának, támogatásának köszönhetően, ami minőségi változást eredményezett a lovaglás és lótartás feltételeiben.

A jövőben pedig a DEAC égisze alatt is működik egy lovasszakosztály a sportág szerelmeseinek legnagyobb örömére. A klub ezzel kapcsolatban tartott ma sajtótájékoztatót a Kartács utcai lovardában, amelynek résztvevői Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, Jávor András, a DEAC elnöke, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője, Szabó Csaba, a lovasszakosztály vezetője és ifj. Szabó Gábor díjugrató voltak.

A lovaglás és a lovarda is hosszú múltra tekint vissza, a létesítmény több, mint húsz éve tartozik az intézményünkhöz – kezdte Bács Zoltán. – Az agrárképzési programunk igényli, hogy legyen ilyen infrastruktúránk, és természetesen igyekszünk ezt minél inkább kihasználni, így az oktatás és az utánpótlásképzés is feladata a nemrég megalakult lovasszakosztálynak. Mostantól a díjugratás is szerves része a mindennapjainknak, nagy öröm, hogy olyan ló kerülhetett ide, amely alkalmas arra, hogy az ország legjobb díjugratójával a legmagasabb szinten versenyezzen a DEAC színeiben – fogalmazott a Debreceni Egyetem kancellárja.

Az említett versenyló a 12 éves német sportkanca, Mezőhegyes Chabala. A világhírű tenyésztő, Paul Schockemöhle istállójában született, majd Hollandiában kezdte meg versenypályafutását Jan Tops irányítása alatt. Innen került tavaly a mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság tulajdonába, és így Szabó Gáborhoz, akivel egyre magasabb szintű versenyeredményei vannak.

Jávor András felidézte, hogy 1977-ben Kiss István professzor úr kérte fel, a Hunyadi Mgtsz lovardájában fakultatív lovasoktatást indítson be.

– Egy idő után Mihók Sándor professzor úr vette át tőlem a feladatot, aki szívügyeként kezelte a lovasképzést. Beindult a lovasakadémia, amire nagy volt a társadalmi igény. Később Bács Zoltán kancellár karolta fel a lovassport ügyét, és azóta újabb lépcsőváltás történt, így a 70-es években elültetett mag mára fává nőtte ki magát – osztotta meg gondolatit a DEAC elnöke.

Lóczi Lászlóné Kovács Marianna elmondta, hogy a szakosztály még most is fejlődésben van, de egyre nagyobb érdeklődést mutat.

Megkérdezték, hogy miért jó, hogy a DEAC ennyi szakosztályt üzemeltet? Ez a sportolóknak jó elsősorban, hiszen klubunk az egyetemi sportot, az élsportot és a szabadidősportot is támogatja, így mindenki megtalálja a maga számára legmegfelelőbb kikapcsolódást. Külön öröm számomra, hogy ifjabb Szabó Gábor személyében olyan élversenyzőt igazoltunk, akit példaképként lehet állítani a fiatalok elé – tette hozzá a DEAC ügyvezetője.

A jövőben tehát a DEAC lovasszakosztálya az egyetemi lovassport további fejlődését, előrelépést szolgálja. A szakosztályvezető, Szabó Csaba – a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Takarmányozás-élettani Tanszékének vezetője egyetemi docensként, valamint a Lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnök BSc és a Ménesgazda felsőoktatási szakképzési szakok vezetője – középiskolás és főiskolás korában maga is versenyzett díjugratásban. Később díjugrató bíróként tevékenykedett, jelenleg nemzetközi díjugrató bírói (3-as szint) minősítéssel rendelkezik.

A DEAC lovasszakosztályának megalakulás remekül illeszkedik az egyetem fejlődési folyamatába – mutatott rá Szabó Csaba. – 2005-ben indult útjára a ménesgazda képzés, 2010-től komoly fejlesztések zajlottak a lovardában, amiben nagy szerepe van Bács Zoltán kancellár úrnak. Bármilyen sportágban nemzetközi szinten sikeresnek lenni nehéz, ehhez nem elég a tehetség, párosulnia kell szorgalommal és alázattal, mert ezek nélkül nem megy. A DEAC ifjabb Szabó Gábor személyében egy olyan sportolót igazolt, akiben mindhárom tulajdonság megvan. Számos versenyen ért el sikereket, és ezentúl még jobb feltételek mellett tud majd készülni. Felesége, Szabó-Máriás Sára szintén remek lovas és nagyon eredményes lovasképző. Tanítványuk, Fábián Johanna a tavalyi évtől a gyermekválogatott tagja, reméljük, idén az utánpótlás Eb-n tudja majd képviselni hazánkat és a DEAC-ot. Hosszútávú tervünk, hogy az egyetem lovassporttal foglalkozó hallgatóit, versenyzőit átigazoljunk, és valamennyi olimpiai lovasszakágban legyen sportolónk – fejtette ki a szakosztályvezető.

A 30 éves ifj. Szabó Gábor Debrecenben született, de Hajdúböszörményben nőtt fel, egyetemi tanulmányait Nyíregyházán végezte, ahol tíz éven át a nyíregyházi Timpex versenyzője volt, majd 2021-ben szíve hazahúzta, és feleségével, Szabó-Máriás Sárával Debrecenben alakították ki lovasbázisukat. Csatlakoztak a DEAC-hoz és minden erejükkel azon fáradoznak, hogy sporteredményeikkel szülővárosuk hírnevét is öregbítsék.

Debreceniként nagy öröm számomra, hogy végre itthon sportolhatok, képviselhetem a várost és a DEAC-ot. Nagy lehetőség ez számunkra, remélem hosszú és sikeres együttműködés lesz. A rövidtávú terveim között az szerepel, hogy a lovammal, Mezőhegyes Chabalával kiharcoljam a részvételt az idei világbajnokságra. Eddig két vb-n lovagoltam, remélem, idén meglesz a harmadik szereplésem. Az országban maximum tíz olyan ló van, amely stabilan tud 160 cm-es magasságon versenyezni, ebből az egyik nálunk van. Hosszútávú célom az olimpiai szereplés kivívása. A kormány támogatásával márciustól indul a program egy németországi istállóval karöltve, ennek segítségével sikerülhet elérni, hogy harminc év után újra kijusson magyar díjugrató az olimpiára – világított rá ifj. Szabó Gábor.

Gábor tízéves kora óta foglalkozik lovakkal. Kezdetekben édesapja, a szintén díjugrató id. Szabó Gábor mellett segített az istállóban és kezdett edzeni, majd ezt követték a külföldi edzőtáborok és itthoni versenysport iránti törekvések. 2002-ben gyerek ügyességi lovas versenysorozaton magyar bajnokságot nyert, 2003-ban tette le a díjugrató rajtengedély vizsgát, és innen kezdődött a díjugrató karrierje, amely folyamatosan ívelt fölfelé.

Immár tizenöt éve oszlopos tagja a magyar válogatottnak. Kétszeres felnőtt magyar bajnok, nyolcszor képviselte hazánkat Európa-bajnokságon, kétszer a Lovas Világjátékokon, 11-szer világversenyeken. 2017-ben részt vett az Egyesült Államokban, Omahában rendezett Világkupa-döntőn (a díjugrató világkupák 38 éves történelmében ő az ötödik olyan magyar lovas, aki kivívta ezt a kvalifikációt), ahol végül 21. lett. Ötször indult a Fiatal lovak világbajnokságán, megszámlálhatatlan nemzetközi és hazai nagydíj győztese. Tavaly ősszel a Global Champions Tour “Large” körében – ahol a világ legjobb lovaival és lovasaival kellett megküzdenie – fantasztikus versenyzéssel harmadik helyezést ért el, maga mögé utasítva többek között a kétszeres ezüst-, és egyszeres aranyérmes olimpiai bajnokot, Peder Fredericsont is.

Az elmúlt években ifj. Szabó Gábor nemcsak a Magyar Állam és a Magyar Lovasszövetség szakmai elismerését vívta ki magának, de minden magyar lovas közül ő a legismertebb és legkedveltebb.

Marketingértékét és népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy 2020-ban együttműködést kínált neki a Hell Energy, és ő lett a XIXO üdítőital népszerűsítője világszerte (a Hell Energy másik reklámarca Bruce Willis), illetve 2021 tavaszán a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság a világhírű belga Jan Tops istállójából vásárolt Gábor számára egy kitűnő származású sportkancát, mely a nemzetközi nagydíjszintű versenyzés mellett a magyar sportlótenyésztés színvonalát is hivatott emelni.

A külföldi ajánlatokat rendszeresen elutasító sportoló ragaszkodik gyökereihez, be szeretné bizonyítani, hogy a kelet-magyarországi régióból is lehet nemzetközi hírnevet építeni. A versenysport mellett tudását napi szinten fiatal lovasoknak adja át, melyeknek nemcsak edzésével, de lovainak fejlesztésével is fáradhatatlanul dolgozik. A sportág hazai népszerűsítését tűzte ki célul, iskolák és vállalatok látogatásával. Istállójában számos saját lóval is dolgozik, a magyar díjugratás egyik legsikeresebb lovasa.

Az utánpótlásképzés is a célok között

Szintén a DEAC színeiben versenyez ifj. Szabó Gábor felesége, Szabó-Máriás Sára, aki Debrecenben született, és azóta is itt él, 2020-ban végzett a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. Gyerekkora óta lovagol, emellett utánpótlásedzőként is országos elismerést szerzett magának. Hajdú-Bihar megye legeredményesebb női lovasa és felnőtt bajnoka.

A DEAC egyik nagy tehetsége, a mindössze 12 éves Fábián Johanna, aki Szabó-Máriás Sára és ifj. Szabó Gábor tanítványa. A tavalyi évtől tagja a gyermekválogatottnak, illetve a Magyar Lovassport Szövetség utánpótlásnevelő programjának. Többször volt dobogós nemzetközi nagydíjakon, 2021-ben Boujouriste-ben 3. helyezett lett a gyermekválogatott tagjaként a Nemzetek díjában, megnyerte a kecskeméti GP-t, tagja volt a Hajdu-Bihar megyei regionális bajnokcsapatnak, a 2021-es év legeredményesebb ifjúsági (18 év alatti) lovasa kitüntetést kapott Hajdu-Bihar megyében. Az idei évben célja a nemzeti válogatott tagjaként Magyarországot és a DEAC-ot képviselni több külföldi és hazai nemzetközi versenyen, illetve kijutni Spanyolországba, a korosztályos Európa-bajnokságra.

További tervek

A DEAC-ba hamarosan újabb versenyzők igazolhatnak. A vezetőség nagy hangsúlyt szeretne fektetni a már említett utánpótlásképzésre, és a tervek szerint a jövőben lovassportot kedvelő egyetemisták is csatlakoznak az egyesülethez.