A Díjugrató Fedeles Bajnokság ezüstérme a DEAC-hoz került

A márciussal nemcsak a tavasz köszönt be, de hagyományosan a fedettpályás szezonnak is búcsút intenek a díjugratók. A 2022. évi Fedeles Döntőnek a Nemzeti Lovarda adott otthont, ahol a DEAC kiváló lovasa, ifj. Szabó Gábor minden versenyszámban pontszerző helyen végzett.

A háromnapos versenyhétvége első napján, pénteken a 6 éves lovak elődöntőjében ifj. Szabó Gábor Quel Action VDS nevű lovával harmadikként ért célba, majd az esti, 135 centiméteres felnőtt elődöntőben megismételte ezt az eredményt Chacrinue-nal.

Szombaton 44 indulót számlált a 6 éves lovak mezőnye a 120 centiméteres középdöntőben, amelyben a DEAC versenyzője ötödik lett Chacco-Blue M nevű lovával, míg Mezőhegyes Chabalával szintén ötödik lett a 140 centiméteren zajló felnőtt lovasok középdöntőjében.

A rangos esemény leginkább várt versenyszáma a vasárnap esti felnőttdöntő volt, amelyre 24 páros minősült. A 140 centiméteres alappályát mindössze heten teljesítették hibátlanul, köztük ifj. Szabó Gábor. Mezőhegyes Chabala és lovasa briliáns teljesítménnyel végül néhány tizedmásodperccel maradt le a dobogó legmagasabb fokáról, így a DEAC-hoz az idei év felnőtt fedeles bajnokság ezüstérme került.

Ezen a hétvégén sem maradunk izgalom nélkül, ugyanis március 25-27. között, a Szilvásváradon rendezendő korosztályos fedeles bajnokságon a DEAC fiatal lovasáért, Fábián Johannáért izgulhatunk!

Fotó: Hajdu Krisztina