DEAC-sikerek Kiskunhalason

Három napon át nem talált legyőzőre Szabó-Máriás Sára a kiskunhalasi nemzetközi díjugrató versenyen.

A hétvégén Kiskunhalas egyedülálló füves lovaspályáján gyűltek össze a környező ország díjugratóinak legjobbjai, itt rendezték ugyanis az immár hagyományos CSI nemzetközi versenyt. A városban nagy múltja és hagyománya van a lovassportnak, így a háromnapos eseményen mindvégig népes közönség szurkolt a részt vevő tíz nemzet lovasainak, és főleg a magyar versenyzőknek.

A hétvége legsikeresebb indulója kétségkívül a DEAC színeiben versenyző Szabó-Máriás Sára volt, aki Medáll nevű lovával mindhárom napon precíz és rendkívül gyors, hibátlan lovaglással nyerte az U25-ös kategóriát 130 cm-en.

Szabó-Máriás Sára és Medáll

Férje, a szintén DEAC-os Szabó Gábor fiatal lovaival ért el dicséretes eredményeket, a hatéves Quel Action VDS kétszer is harmadik helyen zárt a 6-7 éves lovak rangsorában, míg a 7 éves reménység, XIXO Borgia a fiatal lovak nagydíjában második helyezett lett. Fábián Johanna és Agropoint Nektár is igyekezett az edzői nyomdokába lépni: 115 cm-en harmadik helyen végzett a páros.

Szabó Gábor (fotó: halasmedia.hu)

A hétvége legnagyobb versenyszáma a 145 cm-es nagydíj volt, amelyben Szabó Gábor és Chacrinue fergeteges lovaglással harmadik lett. A versenyszámot a görög Angelos Touloupis nyerte Lord Mexx nevű lovával.

Szabó Gábor és Chacrinue

Ezen a hétvégén sem maradunk izgalmak nélkül. A DEAC lovasai ezúttal külföldön öregbítik klubunk hírnevét. Fábián Johanna a szlovákiai Samorinban versenyez az Európa-bajnokságra jutásért, míg Szabó Gábor és Chabala Mannheimban lovagol a magyar válogatott tagjaként.

A cikk kezdőfotója: Szabó-Máriás Sára az eredményhirdetésen (fotó: halasmedia.hu)