DEAC-sikerektől volt hangos a Nemzeti Lovarda

Tekintélyes létszám gyűlt össze március 2-5. között a Nemzeti Lovardában meghirdetett fedeles versenyen, amelyről nem hiányozhattak a DEAC díjugratói sem. Közel 300 lovas és 430 ló töltötte a hétvégét Budapest szívében.

Csütörtökön a magyar bajnokok párharcát hozta a 120 centiméteres kategória. Végül szoros versenyben másodikként zárt a DEAC lovasa, ifj. Szabó Gábor és For The Moment a kiskunhalasi Füzér Gábor és Cariona mögött, valamint Krucsó Szabolcs és Cheddar előtt.

Fábián Johanna 110 centiméteren ugrott először versenyen a nemrégiben Németországból vásárolt 12 éves herélt pej lovával, Quantummal. A bemutatkozás jól sikerült, hiszen a páros hiba nélkül ment végig a pályán, és a 8. időt érte el. A DEAC 13 éves díjugratója 130 centin is folytatta remek szereplését: a nagyon erős felnőttmezőnyben, Kovács Roland és Lehotai Máté mögött a harmadik helyen végzett Chabal nyergében. Hibátlanul lovagolt ebben a kategóriában Szabó-Máriás Sára és Medall is, ők a 7. idővel értek célba.

A második versenynap 125 centiméteres száma ifj. Szabó Gábor győzelmét hozta, aki az Action Breaker apaságú heréltet, Quel Action VDS-t lovagolta, közel három másodpercet verve a második helyezettre. A nap fénypontját jelentő 135 centiméteren is remekelt a DEAC kiválósága, a kétfázisos, megszakítás nélküli versenyszámban második lett XIXO Borgia nyergében, és ugyanilyen helyezést ért el az 5 éves lovak kategóriában Nibolenskyvel. Az ifjúsági lovasokat 110 centiméteres pálya várta; Fábián Johanna és Quantum 7,9 stílusponttal a hatodik helyen végzett.

Több mint 300 startot láthatott a közönség szombaton. A 125 centiméteres versenyszámban folytatta sikersorozatát ifj. Szabó Gábor: az első helyet Canaletto B&S, a másodikat For The Moment nyergében szerezte meg.

Ugyanezen a magasságon a fiatal lovasok között is DEAC-győzelem született Fábián Johannának és Chabal TH-nak köszönhetően.

Huszonhat lovas vállalta a megmérettetést 135 centiméteren. Tizenegy hibátlan lovaglást láthatott a közönség, közülük heten indultak a végső sorrendről döntő összevetésben. A győzelmet végül itt is ifj. Szabó Gábor könyvelhette el XIXO Borgiával.

A szombati versenynapot követően lovasaink hazatértek, mivel ifj. Szabó Gábor hétfőn hajnalban indul Spanyolországba, a tízhetes díjugrató versenysorozat újabb fordulójára.

Fotók: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu