Sikeres szezont zárt a DEAC motorsportcsapata

A Magyar Szlalom Bajnokság a jubileumi, 100. fordulójához érkezett, amely egyben a szezon utolsó megmérettetése is volt. A záró eseményt a kecskeméti gokartpályán rendezték, a DEAC motorsportcsapata először versenyzett itt.

A DEAC Motorsport a szokásos három autójával és hét versenyzővel vágott neki a furdolónak. Az első számú versenyautó, a Mini Cooper S számos fejlesztésen esett át, így PF4 kategóriában bizakodva várta vele a csapat a futamot.

Az első gyakorló körök után sajnos technikai problémák adódtak, amelyen végül sikerült felülkerekedni. A melegedő és gumizódó pályán folyamatosan javultak a köridők, izgalmas verseny alakult ki a dobogós helyezésekért. A Mini Cooper S fejlesztései, már az első versenyen beváltak, így rögtön a PF4 kategória középmezőnyébe lettek elegendőek, ahol Jéger Márton a 7., Nagy Dávid a 8., Borsos Miklós pedig a 9. helyen végzett.

Az S3 kategóriában a Mini Cooperrel Szántó Attila felállhatott a dobogó harmadik fokára, Borbély Bálint pedig 6. lett.

S1-ben a Toyota Yarisszal Holyevácz Márk néhány tizedmásodperccel maradt le az 1. helyről, míg Sean Kamoga az 5. helyen zárt.

Végül az idei szezont két futamgyőzelemmel és számos dobogós helyezéssel zárta a DEAC, megszerezve S1 kategóriában az összesített 2. helyezést a bajnokságban.

A téli szezonban számos fejlesztést tervezünk, legfőképpen a mérnöki munka kihangsúlyozásával, így tavasszal teljesen új szemléletmóddal térhetünk vissza. Hálásak vagyunk az egész éves támogatásért a Welding 2000 Kft.-nek, a BRG Mini garázsnak, a Jpunkphotónak, a Nagy-Jó Kft.-nek és az AVE Ásványvíznek. Továbbá köszönjük a DEAC, a Debreceni Egyetem, ezen belül a DE MK HÖK és a Műszaki Kar támogatását is – fogalmazott a DEAC motorsportcsapatának versenyzője, Borsos Miklós.