Remek körülmény, kiváló hangulat

A hétvégén Debrecenben állomásozott a szigligeti Balaton Sportegyesület által kezdeményezett Fogd a golyót – Triplett Petanque elnevezésű  jótékonysági verseny, amelynek célja a Dental Caritas működésének – akik a közszférában dolgozók ingyenes fogászati ellátását látják el – támogatása.

A versenysorozat még áprilisban indult útjára Szigligeten, és Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter nyitotta meg. Az esemény fővédnöke, Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója, a HUBA-Rescue24 parancsnoka.

A második fordulónak május 7-én Debrecen, a DEAC Sportcampus adott otthont. Itt található az ország egyik legjobb petanquepályája, így remek körülmények várták a versenyzőket, emellett a kiváló hangulatú rendezvény kiválóan segítette a sportág népszerűsítését. Egyesületünk két csapattal képviseltette magát, az egyik a második helyet szerezte meg, míg a három hölgyből álló DEAC II hatodik lett.

Szeretném megköszönni a Debreceni Egyetem, a DEAC és a Szervátültetettek “vitéz Váry Sándor” Egyesülete támogatását, valamint a versenyzőknek a jó hangulatot és a fegyelmezett játékot – fogalmazott Balogh László, a DEAC petanqueszakosztályának vezetője.

A versenyt Szeged csapata nyerte, a harmadik helyen az egriek végeztek.