Az élvonalat célozza meg a DEAC rögbiszakosztálya

Közel fél évvel ezelőtt került a DEAC égisze alá a debreceni rögbicsapat, amelynek tagjait jelenleg főleg külföldi játékosok alkotják, ám a cél, hogy minél több magyar kerüljön be a keretbe, és hosszútávon egy ütőképes együttes alakuljon ki.

Tartalmas időszak van a Debreceni Egyetem rögbicsapata mögött. Bár a szakosztály alig fél éve alakult, és a koronavírus miatt a bajnokságot sem tudta elkezdeni, de a játékosok lelkesen és szorgalmasan készülnek, emellett a jótékonykodásra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Malkócs Tamás, a csapat magyar játékosa – és egyben a szakosztály vezetője Aenab Hussainnel egyetemben – először a klub múltjáról beszélt honlapunknak.

– A csapatot a Debreceni Egyetem két orvostanhallgatója, Michele Catarinella és Colm O’Keane alapította 2012-ben – kezdte Malkócs Tamás. – Elsőként 15-ös rögbit játszott a gárda, és az SPQR Debrecen Rugby Student Association nevet viselte. 2015-ben Debrecen Rugby Football Club névre váltott az együttes és a 7-es rögbire kezdett koncentrálni. Végül 2019 végén kerültünk a DEAC égisze alá. A keretet a mai napig főleg külföldi hallgatók alkotják, akiknek egy része korábban profi vagy amatőr szinten játszott hazájában. A föld szinte minden tájáról vannak játékosok, Dél-Amerikától kezdve Afrikán át egészen Ázsiáig. A magyar mellett Srí Lanka-i, kanadai, brazil, dél-afrikai, kenyai, zimbabwei, ugandai, nigériai, egyesült arab emírségekbeli, palesztin, török, azeri, pakisztáni, indiai, egyesült királyságbeli és izlandi egyetemista található az együttesben.

A rögbinek többféle változata van. A 7-es rögbit egész pályán, de csak fél csapattal játsszák (7 a 7 ellen, nem pedig 15 a 15 ellen), a résztvevőknek hatalmas mozgástér áll rendelkezésükre, míg a 15-ösben a játékosok a játék maximális fokú összetettségét élvezhetik, és különböző pozíciókat próbálhatnak ki. A DEAC az utóbbi változatban indult volna a bajnokságban.

– Az idei szezonban a Rögbi Nemzeti Bajnokság második osztályában szerepeltünk volna. Március 28-án lett volna az első 15-ös meccsünk, ám sajnos a koronavírus közbeszólt, jelenleg megy az egyeztetés a folytatásról. Ezen kívül részt veszünk az évente egyszer megrendezett egyetemi 7-es rögbi bajnokságon, amin legutóbb sikerült az első helyen végeznünk. Edzések hetente kétszer, a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusán vannak, és itt lesznek a hazai mérkőzéseink is – tudtuk meg Malkócs Tamástól.

A csapatnak két edzője van, akik együtt vagy felváltva vezetik a foglalkozásokat. Obai Mahfouz az Egyesült Arab Emirátusokban kezdett rögbizni, ahol 2016-ban az U19-es válogatott tagja volt. 2017 óta tanul Debrecenben mechatronikai mérnök szakon. Ryan Munaki 10 éves kora óta rögbizik Zimbabwében, ahol klubjával 2018-ban megnyerte a nemzeti bajnokságot. 2018-ban kezdte Debrecenben tanulmányait programtervező informatikus szakon.

A csapatnál folyamatos a tagfelvétel, és nem szükséges hozzá rögbis múlt, mindenkit a saját szintje szerint próbálnak edzeni. A keret mindig az aktuális meccs előtt dől el. Amatőr csapat lévén a ráérés is számít, valamint a játékosok alkalmasságán kívül az edzéseken való megjelenést és hozzáállást is figyelembe veszik az edzők, akik próbálnak mindenkinek lehetőséget biztosítani.

Elsődleges célunk, hogy az NB II-ben jó eredményeket érjünk el, és idővel szeretnék kiharcolni az élvonalba jutást. Arra is törekszünk, hogy a csapatba minél több magyar játékos kerüljön, akik hosszú távon is egy magot alkotnának, mivel a keret az egyetemi képzések miatt két-háromévente szinte lecserélődik. Hosszabb távon szeretnénk női és junior csapatokat felépíteni – fogalmazott Malkócs Tamás.

A szakosztály másik vezetője, Aenab Hussain arról beszélt, hogy a játék mellett igyekeznek a jótékonykodásra is nagy hangsúlyt fekteti.

Októberben és novemberben az emlőrák megelőzéséért kampányoltunk, Mikuláskor és húsvétkor pedig csokoládékat vittünk a klinikai osztályokon fekvő beteg gyerekeknek. Karácsonykor sem tétlenkedtünk, ételt és ruhákat gyűjtöttünk, amiket szétosztottunk a rászorulók között – fogalmazott Aenab Hussain.

A két hónapos kényszerszünet után a csapat most újrakezdi az edzéseket. Egyelőre kis csoportokban és a biztonsági előírásokat betartva készülnek a játékosok, akik nagyon várják már, hogy a DEAC színeiben bemutatkozzanak a bajnokságban.