Helytállt a DEAC rögbicsapata Esztergomban

Hétvégén egy 7-es rögbitornán vett részt a Debreceni Egyetem csapata. A hosszabb kényszerszünet meglátszott együttesünk teljesítményén, ennek ellenére több ellenfél dolgát alaposan megnehezítették egyetemistáink.

A hivatalos bajnokságok előtt az Esztergomi Vitézek klubjánál úgy döntöttek, szerveznek egy 7-es rögbitornát, hogy a sportág játékosai minél hamarabb formába lendüljenek.

Az eseményen hét csapat indult. A DEAC a B csoportba került az Esztergomi Vitézek junior együttesével és a Soproni Sasokkal. A helyiek elleni mérkőzésen meglátszott a játékidő hiánya – az utolsó 7-es meccset tavaly nyáron vívtuk-, ráadásul ebben a felállásban még nem játszottunk. Az első félidőben a Vitézek 21-0-ra elhúztak, de a második félidőben sikerült összeszedni magunkat, és két céllal 21-12-re szépítettünk. A Sasok ellen már összeszedettebben játszottunk, de ez sem volt elég a győzelemre, 24-14 lett az eredmény. Az utolsó meccsünket a szintén nemzetközi játékosokból álló Budapest Exiles ellen vívtuk az 5. helyért, itt is helyt tudtunk állni, viszont az eredmény 17-14 lett a fővárosiak javára, így végül a 6. helyen zártuk a tornát.

A teljesítményünkön sajnos meglátszott a karantén és főleg a játéktapasztalat hiányának a hatása, viszont alapvetően nem nyújtottunk rossz teljesítményt, a körülményekhez képest helytálltunk – értékelt Malkócs Tamás, a DEAC rögbiszakosztályának vezetője. – Több játékidővel, jobban összeszokva biztos vagyok benne, hogy jobb eredményeket is el tudunk érni. Kiemelném egyik csapattagunkat, Jones Mwendát, aki kis termete ellenére kiérdemelte a torna legértékesebb játékosa (MVP) címet.

Együttesünk következő megmérettetése június 20-án a Kincsem Parkban lesz, ahol egy 15-ös tesztmeccset játszik a Szegedi Gorillák ellen. Ezt követően a kétnapos Nemzeti 7-es Bajnokságon is részt vesznek a mieink: az első állomás Kecskeméten lesz június 27-én, míg július 11-én szintén a Kincsem Parkban csapnak össze a csapatok.

FOTÓK AZ ESZTERGOMI RÖGBITORNÁRÓL