Neves szakember járt rögbicsapatunknál

Az egykori profi rögbis, Gareth Lloyd szerint a Debreceni Egyetem gárdája folyamatosan fejlődik.

Gareth Lloyd, a nemzeti rögbicsapatok szakmai vezetője tegnap a DEAC edzésén járt. Célja, hogy tanácsaival segítse az edzők munkáját.

Aenab Hussain szakosztályvezető meghívására érkeztem, hogy személyesen találkozzak a játékosokkal – nyilatkozta Gareth Lloyd a rögbiszövetség honlapjának. – Erről a sportágról úgy tartják, hogy összehozza az embereket, és ez nagyon igaz erre a csapatra, amely igencsak különböző háttérrel rendelkező játékosokból áll. Vannak olyanok, akik nagyon újak, míg mások már egy ideje a pályán vannak. Sokkal nehezebb lehet egy ilyen együttest felépíteni, mégis itt olyan erős a csapatszellem, hogy ez a remek a társaság nem csak működik, de folyamatosan fejlődik, erősödik. Egy hosszú, de nagyon sikeres napon vagyunk túl, ahol sok mindent átvettünk és szoros kapcsolatokat építettünk. Nagyon várom a következő látogatásomat” – zárta a walesi származású, egykori profi rögbis, aki 16 éve él hazánkban a magyar feleségével és öt gyermekével.

Csapatunk egyébként vasárnap bajnoki mérkőzést vívott hazai pályán, az ellenfél a címvédő és az idei szezonban eddig hibátlan mérleggel rendelkező Esztergomi Vitézek együttese volt. Az egyetemisták most is remek teljesítménnyel rukkoltak elő, a második félidőt például 7-19–re hozták a vendégek ellen. Az első siker azonban még várat magára, a találkozót 60-10-re az esztergomiak nyerték, de a kemény munkának előbb-utóbb meglesz a gyümölcse.