A fővárosban zárjuk a hetet

Gosztola Réka szerint a Debreceni Egyetem alakulatának a játékába több hiba is becsúszott a Tatabánya ellen.

A DEAC női röplabdázói eddig elég hullámzó teljesítményt nyújtottak a szezonban. Kuszkó Zsolt tanítványai a bajnokságot a Nyíregyháza elleni vereséggel indították, majd a DVTK otthonában sikerült diadalmaskodniuk. A cívisvárosi lányok szerdán a Tatabányával vívott kupameccsen 3:0-ra maradtak alul, így a továbbjutás kiharcolása nehéz feladatnak ígérkezik a visszavágón. Vasárnap a bajnoki mérlegünkön javíthatunk, bár ehhez a TFSE-nek is biztos lesz egy-két szava.

“A fővárosiak két győzelemmel kezdték az idényt, ez is mutatja, hogy nehéz dolgunk lesz. Abból mindenképpen profitálhatunk, hogy a hétvégén bővebb keret áll a vezetőedzőnk rendelkezésére. Jellemző ránk, hogy egy-egy meccsen belül nagyon szép megoldásokat és bosszantó hibákat is bemutatunk, örülnék, ha most stabilan röplabdáznánk. A Tatabánya ellen sok malőr csúszott a játékunkba, főleg a nyitásfogadásokkal gyűlt meg a bajunk. Ezzel szemben ellenfelünk összeszedett produkcióval rukkolt elő. A második szettben valamelyest javult a teljesítményünk, ennek ellenére nem sikerült egyenlítenünk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy csak kilencen utaztunk el a mérkőzésre, így a végére eléggé elfáradtunk. Bízom benne, hogy hazai környezetben visszavágunk a tatabányaiaknak. Nagyon jó lenne, ha talpon maradnánk a Magyar Kupában, hiszen a következő körben a Vasassal csaphatnánk össze. Mindenki tisztában van azzal, hogy az angyalföldiek milyen szintet képviselnek, óriási élmény lenne, ha megküzdhetnénk velük” – nyilatkozta Gosztola Réka.

NB II E-csoport 3. forduló
TFSE-DEAC
2021. 10. 17. (vasárnap) 18:00, Magyar Testnevelési Egyetem D-Terem