A listavezetőt fogadjuk

Gustavo szerint a Debreceni Egyetem alakulatának akkor lesz sansza a pontszerzésre, ha betartja a taktikai utasításokat.

A DEAC férfi röplabdacsapata szombat este a listavezető Pénzügyőrt fogadja a DESOK-ban. A PSE két győzelemmel kezdte a felsőházat, ám a legutóbbi két meccsét elveszítette, vagyis kisebb gödörbe került. Jobb passzban van Fodor Antal legénysége, ugyanis az előző két meccsén négy pontot szerzett. Legutóbb február negyedikén csaptunk össze a fővárosiakkal, azt a meccset ugyan 3:0-ra elveszítettük, ennek ellenére megszorongattuk őket. Egyébként az alapszakaszban nem termett sok babér a címvédő ellen, mivel idegenben 3:0-ra, otthon pedig 3:1-re kikaptunk.

Tudjuk, hogy a Pénzügyőr zsinórban kétszer kikapott, ettől függetlenül nem lehet lebecsülni, mivel egy összeszokott csapatról beszélünk, amelynek a keretét kiváló játékosok alkotják. Jelenleg a harmadik helyen állunk a tabellán, ezt a pozíciót szeretnénk megőrizni, a célunk eléréséhez pedig egy győzelemmel nagy lépést tehetnénk. A legutóbbi két összecsapásunkon betartottuk a taktikai utasításokat, ennek köszönhetően legyőztük a fehérváriakat, valamint megszorongattuk a kazincbarcikaiakat. Holnap is csak hasonló harcmodorral lehet esélyünk a jó eredményre – nyilatkozta Gustavo.

A DEAC-Pénzügyőr meccset a szurkolók ingyen tekinthetik meg, élő közvetítéssel klubunk Youtube-csatornáján jelentkezünk.

Felsőház 5. forduló
DEAC-Pénzügyőr SE
2023. 02. 25. (szombat) 18.00, DESOK

Fotó: Derencsényi István

Tabella: